2008.12.08. 12:05 Krisztus rabszolgája

A bűn és a kegyelem gyakorlatai

(John Newton levelei)

 Jaj, milyen csalóka az ember! Micsoda ellentmondása a hívő saját magának!
Ha le kellene írjam a Szentírás szempontjából, azt mondanám, hogy a hívő az, akinek a szíve Isten után szomjazik, az Ő dicsősége és jelenléte után; hogy ragaszkodása egy láthatatlan Megváltóra irányul; hogy kincsei, és ebből kifolyólag a gondolatai örökkévaló tényeken vannak, messze az értelem határain túl. Mivel megtapasztalta Isten nagy megbocsájtását, telve van irgalommal és megbocsájtással mindenki iránt. Mivel gyakran megcsalta saját szíve, nem mer benne bízni többet – hanem Isten Fiába vetett hit által él – hogy bölcsességet, igazságot és megszentelődést nyerjen, és Belőle nyer újból és újból kegyelmet; tudatában van annak, hogy Nélküle egyetlen jó gondolatra sincs elegendő ereje! Röviden – halott a világ, a bűn, és maga számára, de él Istennek, és élénk az Ő szolgálatában. Az imádság a lélegzete, Isten szava az eledele, és Krisztus értékesebb számára mint a nap fénye. Ilyen a hívő – saját véleménye szerint, és általános kívánságaiban.

De ha a hívő tulajdonképpeni tapasztalatát kellene leírjam, főleg egy-egy adott pillanatban – mennyire különböző kép tárulna elénk!
Bár tudja, hogy Istennel való közössége a legmagasabb kiváltsága, ő maga ritkán találja annak; ellenkezőleg, ha a kötelesség, a lelkiismeret, és a szükség nem kényszerítenék – a kegyelem trónusát látogatatlanúl hagyná napról napra!
Kezébe veszi a Bibliát, tudva azt, hogy az az élet és az igazi vigasztalás forrása; mégis, lehet, elmélkedése közben, titkos undort érez, amely arra készteti, hogy letegye, és előnyben részesítsen egy újságot!
Nem szükséges, hogy emlékeztessék a világ és minden nap alatt lévő dolog hiábavalóságára és bizonytalanságára; és mégis, majdnem ugyanannyira megmámorosítja vagy leveri őt is egy semmiség, mint azokat, akiknek a világ az egyetlen részük!
Hiszi azt, hogy minden a javára szolgál, és hogy a magasságos Isten meghatározza, rendezi és megmásítja minden gondját; mégis érzi magában a félelem, az aggodalom és az elégedetlenség feltörését, mintha az ellenkezője lenne igaz!
Magát tudatlannak tartja, és hajlamosnak, hogy becsapja ezer megtévesztés; mégis könnyen elcsábítják a magáról alkotott hízelgő gondolatok, és a beképzeltség! Magát haszontalan, hűtlen, hálátlan szolgának érzi – és elpirúl amikor az emberek tisztelete és dicsérete utáni vágyat rejteget – mégsem tudja elfojtani!
A bűn és a kegyelem gyakorlatain keresztűl – az Úr megtanít minket, hogy igazán megismerjük és megérezzük egész természetünk teljes romlottságát és feslettségét – hogy valóban minden részünk tisztátalan! Ezáltal az Ő üdvösségének módja rendkívűl megnyerővé válik számunkra! Meglátjuk, hogy kegyelemből van, és csak kegyelemből lehet, teljesen kegyelemből; és hogy az Úr Jézus Krisztus, és az Ő tökételes igazsága a miénk, és kell legyen mindenünkben minden.
Isten ereje, amellyel fenntartja munkáját, erőtlenségünk, kísértéseink és ellenségeink ellenére – íly módon a legtisztább fényben nyilatkozik meg; az Ő ereje a mi erőtlenségünkben nyílvánúl meg!
Hasonlóképpen a Sátán is jobban csalódik és megszégyenűl – amikor dühöngésének és csábításának határaival szembesűl, amelyeket nem tud átlépni; és amikor azt látja, hogy azok akikben olyan sok gonoszságot munkált, és akik fölött oly gyakran győzedelmeskedett egy ideig – végűl megszabadulnak kezei közűl!
Ő ledönti őket – de ők úbjól fölemeltetnek!
Ő megsebzi őket – de ők meggyógyíttatnak!
Teljesűl kívánsága, hogy megrostálja őket mint a búzát – de hatalmas Közbenjárójuk imája győzedelmeskedik hitük megtartatásáért!
Továbbá azáltal, amit a hívők magukban éreznek – fokozatosan megtanulják hogyan kell figyelmeztetni, megszánni, és elviselni egymást. Egy csendes, türelmes, és könyörületes lélek, valamint készség és gyakorlat a rászorultak megsegítésére – talán semmilyen más úton nem megszerezhető!
Úgy hiszem semmi sem békíti meg Isten gyermekét állandóbban a halál gondolatával, mint a bűn és a kísértéssel való háborúskodás fárasztósága. A halál kellemetlen az emberi természet számára. De a keresztyén tudja, hogy csak a halál pillanatában fog ez a konfliktus megszünni! Akkor majd nem vétkezünk többet! A test, minden velejáró gonoszságával, a sírba helyeztetik. Akkor, az a lélek, aki részesűlt egy új és mennyei születésben, megszabadíttatik minden tehertől, és tökéletesen fog állni a Megváltó igazságában Isten előtt örök dicsőségben! Mikor meglátjuk Jézust, átformálódunk az Ő hasonlatosságára – és örökre vége lesz a bűnnek és a szomorúságnak!

Szólj hozzá!

Címkék: ahitat john newton


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása