Krisztus rabszolgája

Az elbeszélés értelmezése a didaktikus irodalom által nem azzal a céllal történik, hogy apostolt apostollal, vagy apostolt Krisztussal helyezzen szembe. Ez csupán elismerése az apostol egyik alapveltő feladatának, hogy tanítania és értelmeznie kell Jézus gondolatait népe számára.

E szabály leginkább azért fontos, mert figyelmeztet arra, hogy egyes személyek tetteiből túl sok következtetés vonható le. Például, össze tudnánk-e valójában állítani a keresztyén ember megkövetelt viselkedésének kézikönyvét csupán Jézus cselekedeteinek megvizsgálása alapján? Olyan sokszor, amikor egy keresztyén egy kérdéses helyzettel szembesül, azt ajánlják neki, hogy kérdezze meg saját magát: „Mit tenne Jézus ebben a helyzetben?” Ezt a kérdést nem mindig bölcs dolog feltenni. Jobb kérdés lenne ez: „Mit akarna Jézus, hogy tegyek ebben a helyzetben?”

Miért veszélyes megpróbálni életünket egyszerűen Jézus cselekedeteinek mintájára alakítani? Ha megpróbáljuk pontosan Jézus példáját követni, bajba keveredhetünk több tekintetben is. Először is a mi feladataink, mint Isten engedelmes gyermekeié, nem egyeznek pontosan Jézus küldetésével. Küldetésem nem arra szól, hogy megváltsam az embereket bűneikből. Soha nem beszélhetek mindenről teljes tekintéllyel, ahogy ezt Jézus tette. Nem mehetek be a templomba egy korbáccsal, hogy kizavarjam onnan a korrupt lelkipásztorokat. Nem vagyok az egyház Ura.

Másodszor, és talán nem is olyan magától értetődően, Jézus az üdvtörténet egy másik időszakában élt, mint én. Tőle megköveteltetett az Ószövetség minden törvényének betöltése, beleértve ebbe az étkezési és a szertartási törvényeket is. Jézus tökéletesen engedelmeskedett az Atyának, amikor vallásos szertartásként körülmetélték. Ha engem körülmetélnek, nem egészségi vagy higiéniai okból, hanem előírásos vallásos szertartásként, a szertartás folytán megtagadom Krisztus befejezett munkáját és magamat az ótestamentumi törvény átka alá helyezem. Más szavakkal, komoly bűnöket követhetünk el, ha megpróbálnánk pontosan utánozni Jézust. Itt van az, amiben a levelek nagyon fontosak. Sok pontban felszólítanak Jézus utánzására. De segítenek felvázolni, hogy melyek ezek a pontok, és melyek nem.

Egy harmadik probléma a Jézus életével való összevetésben a finom lépés megtétele a megengedhetőtől a kötelező felé. Például ismerek embereket, akik bizonygatják, hogy a keresztyén feladata karitatív látogatásokat tenni a szombat napján. Az érv az, hogy Jézus is ezt tette szombaton és ezért nekünk is tennünk kell.

Mármost itt van az elmésség: hogy Jézus ilyen dolgokat tett szombaton, az azt árulja el, hogy az ilyen cselekedetek nem sértik meg a szombatot és jók. De Jézus sehol nem parancsolja nekünk, hogy ezeket tennünk kell szombaton. Az ő példája azt mutatja, hogy ezek megcselekedhetők, de nem szükségszerűek pont akkor. Ő azt parancsolja nekünk, hogy látogassuk meg a betegeket, de sehol sem határozza meg, hogy mikor kell a látogatásnak megtörténnie. Az a tény, hogy Jézus nőtlen maradt, mutatja, hogy a cölibátus jó, de az ő nőtlensége nem követeli a házasság elutasítását, ahogy ezt a levelek világossá is teszik.

Van egy másik komoly probléma az elbeszélésekből levont túl sok következtetéssel. A Biblia megörökíti a szenteknek nemcsak az erényeit, hanem a hiányosságait is. A szentek képe teljesen le van festve, még a szemölcsök is. Vigyáznunk kell, hogy ne vetekedjünk a „szemölcsösséggel.” Kétségtelenűl Dávid vagy Pál tevékenységeinek olvasásakor sokat tanulhatunk, mivel magas fokú megszentelődést elérő emberek cselekedetei ezek. De utánoznunk kellene-e Dávid házasságtörését vagy Jákób tisztességtelenségét? Isten őrizzen.

Eltekintve az elbeszélések jellembeli és elkölcsi pontjainak kiemelésétől, ott van még a tantételek kiemelésének problémája. Például az Ábrahámról szóló elbeszélésben, amely leírja Izsák felajánlását az oltáron a Mórija hegyén, az utolsó pillanatban állítja meg Ábrahámot Isten egyik angyala, aki ezt mondja: „Ábrahám! Ábrahám! Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.” (1Móz. 22:11-12) Jegyezzük meg a szavakat: „most már tudom.” Nem tudta Isten előre, hogy Ábrahám mit fog tenni? Ott ült a menyországban az isteni aggodalom állapotában, várva Ábrahám próbájának a kimenetelét? Fel és alá járt a mennyei tájakon kérdezve az angyalokat a dráma előmeneteléről szóló legújabb hírekről? Természetesen nem. A Szentírás didaktikus részei elejét veszik az ilyen következtetéseknek. Mégis, ha Istenről való tantételünket csupán az ilyen elbeszélések alapján állítanánk fel, arra a következtetésre jutnánk, hogy a mi Istenünk „folyton tanul, de soha nem jut az igazság ismeretéhez.”

Veszélyes dolog tantételt építeni kizárólag az elbeszélésekből. Szomorúan kell megállapítanom, hogy erős tendencia mutatkozik erre napjaink népszerű evangéliumi teológiájában. Mindannyiunknak óvatosan kell ellenállnia ennek a tendenciának.

A fenomenológiai nyelv problémája a történelmi elbeszélésben. A Biblia emberi nyelven íródott. Ez az egyetlen fajta nyelv, amit megérthetünk, mert emberek vagyunk. Az emberi nyelv korlátozottságai az egész Bibliára vonatkoznak. Tulajdonképpen sokat írtak erről a problémáról az utóbbi években. A szkepticizmus olykor elérte azt a pontot, amikor kijelentette, hogy minden emberi nyelv alkalmatlan Isten igazságának kifejezésére. Az ilyen szkepticizmus legfeljebb jogtalan, vagy cinikus a legrosszabb esetben. Nyelvünk lehet, hogy nem tökéletes, de megfelelő.

Mindazáltal ezek a korlátozások láthatóak lesznek akkor, amikor fenomenológiai nyelvvel van dolgunk, főleg a történelmi elbeszélésekben. A fenomenológiai nyelv az a nyelv, amely leírja a dolgokat úgy, ahogy azok megjelennek a puszta szemnek. Amikor a bibliai írók leírják a körülöttük levő mindenséget, ezt a külső látszat leírásával fejezik ki és nem veszik figyelembe a tudományos, technológiai pontosságot.

Hány vita gyúlt ki azon, hogy a Biblia tanítja-e vagy nem, hogy a Föld, nem pedig a Nap van a naprendszer központjában? Emlékezzünk Galileire, akit kiátkoztak, mert a heliocentricitást (Nap-központú naprendszer) tanította azzal a geocentricitással (Föld-központú naprendszer) szemben, amit az egyház jóváhagyott? Ez egy nagy krízist okozott, megkérdőjelezve a Szentírás hihetőségét is. Mindazonáltal sehol nem találunk didaktikus szentírás-részletet, amely azt tanítaná, hogy a Föld van a naprendszer középpontjában. Természetesen az elbeszélésekben a Nap úgy van leírva, mint ami átszeli az égboltot. Így látták az ókori emberek és így látjuk ma is.

Némileg mulattat a modern tudományos világunkban használt technikai zsargon és fenomenológiai nyelv keveréke. Tekintsük meg az esti időjárás-jelentést. Városunkban már nem időjárás-jelentés van, hanem meteorológiai szemle. Ebben a szemlében elkápráztatnak a meteorológus által használt táblázatok, térképek és technológiai szakkifejezések. Hallok magas-feszültségű központokról, légi-zavarokról és örvényekről. Értesülök a szél-sebességről és a légnyomásról. A holnapra vonatkozó előrejelzést a csapadék valószínűségének hányadosában adják meg. Aztán a szemle végén ezt mondja emberünk: „A napkelte holnap reggel 6:45-kor lesz.” Meg vagyok döbbenve. Hívjam fel a tévé állomást és tiltakozzam ezen otromba összeesküvés ellen, amely a geocentricitást akarja helyreállítani?

Tiltakozzak a jelentés csalása és tévedése miatt, mivel a meteorológus napfelkeltéről beszél? Mi történik itt? Amikor még mindig naplementéről és napkeltéről beszélünk, akkor a látszatok szerint beszélünk, és senki nem nevez minket hazugoknak. Elképzelhető a 2Krónika elbeszélő szakaszaiban a külvilág leírása légnyomás és csapadék lehetőségének hányadosának megadásával? Ha a Biblia elbeszélő részeit tudományos kézikönyvként olvassuk, nagy bajban vagyunk.

Ezzel nem azt mondom, hogy nincsenek a Szentírásnak nem-didaktikus szakaszai, amelyek nem érintenék súlyosan a tudomány dolgait. Valóban vannak, és ezekben gyakran találunk valódi ellentéteket a természet és az ember eredetének pszichológiai és biológiai elméleteinek területén. De sok más ellentét nem támadna, ha felismernénk a fenomenológiai nyelv jellegét az elbeszélésekben.

Részlet R.C. Sproul „A Szentírás megismerése” című könyvéből (negyedik fejezet: A bibliaértelmezés gyakorlati szabályai; harmadik alcím: A történelmi elbeszéléseket a didaktikus szövegeknek kell értelmezniuk)