2009.03.08. 15:13 Krisztus rabszolgája

Isten gondviselése: III rész

Isten megtartó gondviselése az emberek felett

Már láttuk az elmúlt leckék folyamán idézett igeszakaszok sokaságából, hogy Isten uralkodik az emberi lét minden területe felett. Ez egy távlati kép, mintha távolról szemlélnél egy nagyon nagy képet. Most viszont szeretnénk közelíteni, öszpontosítsunk a gondviselés képének egy adott részére. Ha Isten kijelentésének egy részére koncentrálunk, észrevehetjük a gyönyörű részleteket amelyeket a Mindenség Ura festett. Vagy, ha visszatérünk a két héttel ezelőtt használt metafórára, kézbe vesszük a távcsövet, hogy részletesebben megvizsgáljuk az isteni gondviselés csillagzatát.
Elevenítsük fel Isten gondviselésének a definícióját, amelyet a múlt lecke folyamán határoztunk meg:
A megtartó gondviselés
Isten folytonosan megtartja és létezésben tartja teremtményének minden egyes részét, a legkissebbtől a legnagyobbig, az Ő szuverén tetszésének megfelelően.
 
A kormányzó gondviselés
Isten vezérel és kormányoz minden eseményt, beleértve az emberek szabad cselekvéseit is, valamint kűlső körűlményeiket is, és minden dolgot a meghatározott cél felé irányít, az Ő dicsőségére.
A múlt lecke aláhúzta Isten gondviselésének bibliai értelmét, és megcáfolt egyes bibliaellenes fogalmakat Istenről és az Ő kapcsolatáról az emberrel és a világgal. Keresztyének akik ismerik a Bibliájukat legalább elméletileg erősen elutasítják az efféle bibliaellenes filozófiákat. De sajnos amit elméletben tagadunk, azt gyakran, öntudatlanúl is alkalmazzuk a mindennapi élet gyakorlatában. (Péter elméletben tagadta, hogy megtagadthatná az Urat, de a gyakorlatban megtörtént). Meddig megy el a megtartó gondviselés alkalmazása az életünkben, gondolkodásunkban, és hogy, vagy mennyire határozza meg mindennapi döntéseinket valamint viselkedésünket?
Gyakorlati deizmus
A deizmus az a hit, mely szerint Isten teremtette a világot de nem avatkozik bele az emberek dolgaiba, vagy a földi eseményekbe. Ő alkotta a világot és mozgásba helyezte a “természeti törvények” segítségével, de távol marad teremtésétől. A deizmus egy olyan filozófia, mely a megfigyelésekre és az emberi érvekre alapszik, nem pedig kijelentésre, és ellentétes Istennek a Bibliában található kijelentésével.
Keresztyénekként elutasítjuk ezt a filozófiát, amely azt mondja, hogy Isten teremtett mindent de Ő egyáltalán nem avatkozik be már a teremtett világb folyásába. Mindemellett sokan közülünk nem ismerjük fel mennyire és milyen mélyen avatkozik Isten az Ő teremtett világának fenntartásába. Még sok keresztyén is kész egyes dolgokat, jókat vagy rosszakat, a balesetek, véletlenek, vagy a természeti törvényeknek tulajdonítani. Mikor így cselekszünk, egy fajta gyakorlati ateizmusról teszünk bizonyságot.
Gyakorlati ateizmus
A puritán John Flavel “A gondviselés titka” című kitűnő művében azt mondja: “Az én célom most nem az, hogy a magukat nyíltan ateistáknak vallókhoz szóljak, akik tagadják Isten létezését, hanem hogy azokat, akik azt mondják hisznek Istenben, meggyőzzem arról, hogy mindazok a dolgok melyeket mi a szentek különleges gondviselésének nevezünk, több mint előreláthatatlan esetek. Így tehát, miközben Istenről és a gondviselésről tesznek vallást, úgy élnek mint valami ateisták, és mindketten úgy gondolkodnak és úgy cselekednek mintha nem létezne Isten.[1]
Ez a gyakorlati ateizmus.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy a gondviselést csak a szokatlan, rendhagyó és meglepő körűlményekben lássuk. Csak akkor gondolunk a gondviselésre, amikor Isten drámaian közbelép pozitív értelemben (munkahely, oltalom egy balesettől, sikeres gyermekszülés) vagy negatív értelemben (munkahely megszünése, betegség, magzat elveszítése) azért, hogy céljait beteljesítse. De a gondviselés nem csak Isten uralkodását és kormányzását jelenti. A gondviselés elsősorban minden dolognak a fenntartását és megtartását jelenti – különben nem lenne mit uralni vagy kormányozni!
Hogyan fordítjuk le, vagy helyezzük át Isten megartó gondviselését mindennapi és gyakorlati fogalmakba? Emlékezzünk a Zsoltárok 3:6 szavaira “Lefekszem, alszom és fölébredek, mert az Úr támogat engem.” Emlékezzünk az igevers kontextusára, úgy ahogy az kiderűl az első 5 versből és a címből. Dávid akkor írta ezt a zsoltárt amikor menekűlt az Absolon fia által megszervezett összeesküvéstől. Élete veszélyben forgott az Absolonnal szimpatizálók miatt. Figyeljük meg a békét, nyugalmat és Isten gondviselésébe vetett bizalmat, amelyet a 6-ik vers fejez ki. Dávid nem tulajdonította a reggeli ébredését egy véletlennek vagy a “természet törvényének,” hanem Istennek tulajdonította, aki az élet fenntartója.
Ha komolyan vesszük ennek az Isteni igazságnak a személyes gyakorlatba űltetését, amelyről Isten úgy döntött hogy benne legyen az Ő önkijelentésében amit a Szentírásban nekünk szán, akkor eljutunk erre a szintre. Minden éjszakát túlélünk, minden reggel egészségesen, ép elmével és testtel ébredünk, minden napot megélünk és minden lélegzetet veszünk azért, mert mindezek egyenes következményei Isten megtartó gondviselésének.
Túlzásnak tünik ez a megfogalmazás? Valóban hisszük, hogy Isten gondoskodik az Ő teremtményének minden területéről. Ez magába foglal minden személyt? Tanít minket a Biblia arról, hogy Isten ilyen részletekbe menően gyakorolja gondviselését?
Mit mond a Biblia?
A gondviselés nem csak Isten szokatlan, alkalmi beavatkozása, az Ő laissez-faire (be nem avatkozó) politikájával ellentétesen. Isten nem alkalmazza a be nem avatkozó politikát a teremtésben, melyet néha, különleges alkalmakkor felfüggeszt. A gondviselés olyan, mint az érem két arca – megtartás és kormányzás. Az érem egyik oldala az aktív, folytonos megtartás, napról napra, óráról órára, pillanatról pillanatra, teremtménytől teremtményig.
Mozgás és Létezés
Ap.csel. 17:28 ”Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” Ami először csak ékesszóló költői nyelvnek tűnik, egy figyelmesebb vizsgálat után a gondviselés doktrínájának nagyon praktikus alkalmazásaként tűnik fel. Pál arra tanítja közönségét, és minket, hogy “Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” Mi úgy tekintjük az életet mint valami normális dolgot, mint a “természet törvényét.” De Pál szerint egy természetfeletti törvényről van szó. Csakis Istennek, és az Ő jótetszésének köszönhetően, élvezhetjük mi az élet végtelen kiváltságát. Még az oldal amelyet hajtottatok, az sem egy véletlen. A “mozgás” úgy történik, hogy azt feltételezi, megvan a mozgás képessége, a mozgási funkciónak a gyakorlása. Nem mindenki örvend ennek a kiváltságnak. Mikor Isten felfüggeszti vagy eltávolítja akármilyen okból a mozgásképességünket, akkor erre van egy kifejezésünk, és úgy hívjuk, hogy paralizis. A “létezés” a lenni igének egy formája. Isten nélkűl nem léteznénk; ha az Ő jótetszése nem tartana fent, a mi földi létezésünk elpárologna.
Ne veszítsük szem elől a szövegkörnyezet fontosságát. Pál a pogány görögöknek prédikált itt, alapvető filozófiai fogalmakat alkalmazva, melyeket megérthettek: az igazság miszerint minden embernek (1) van élete, (2) mozgásképességet kap, és (3) létezését csak Istennek köszönheti. De még fontosabb, hogy Pál nem olyasvalamit mondott, amiről azélőtt soha sem hallottak. Pál isteni ihletés folytán beszél, és Isten néhány pogány görög iró szavait használja. Azok is a gondviselésről szólnak! Pál vette azt a magot, amelyet Isten korábban kijelentett, és azt hírdette nekik, hogy nem Zeus, hanem az igaz Isten a Mindenség Fenntartója.
A Szentírás Istene az egyetlen élet adó, és az egyetlen ok, amiért a világ létezik. Továbbá, Isten az egyetlen aki adja mozgásképességünket. Közülünk senki sem vonná kétségbe ha egy itélet egy váratlan bénulás vagy lepra folytán érkezne, és nem kételkedne afelől, hogy a gondviselésről van szó; de akkor is, amikor ezek a dolgok nem történnek meg, akkor is Isten gondviselését jelentik, megtartó gondviselését!
 
A nehézségünk, hogy lássuk Isten beavatkozását minden dolog fenntartásában, abból adódik, hogy létezésünk normális folyamát könnyen vesszük, vagy “zsákmánynak” tekintjük. Elfelejtjük, vagy figyelmen kívűl hagyjuk, vagy nem hisszük, hogy a mindennapi egészség, ép testünk, elménk élessége, mozgáskoordinációnk, valamint minden más funkcióink, melyek erőfeszítés nélkűl léteznek, mind Isten megtartó gondviselésének kezéből érkeznek. Csak akkor gondolunk a gondviselésre, amikor az élet, a mozgás, vagy a légzés, melyek különben normálisnak tünnek, megszakadnak. A Szentírás szavai nem absztrakt filozófia, sem pedig költői nyelvezet. Az igazságot fejezik ki: “Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.”
Persze mi megpróbálunk minden féle logikus és jóhiszemű magyarázatot, mint például: “De hát nem hagyta meg Isten bennünk az élet törvényét? Nem hagyta meg Ő a “természet törvényeit” azért, hogy elvehesse a kezét, és a dolgok tovább működjenek? Igen, az ilyen magyarázatok logikusak, de nem biblikusak.
Vegyetek mély lélegzetet
Kérlek tartsatok szünetet és egy pillanatig lélegezzetek tudatosan. Mennyi ideig tudnátok túlélni lélegzet nélkűl? Tudtátok, hogy a Szentírásban található egy és az egyetlen magyarázat a légzőképességünkre? Tudtátok, hogy a Szentírás szerint Isten megtartó gondviselése az, amely a lélegzetet adta, és életeteket fenntartotta eddig a pillanatig? Úgy vélitek túlzás amit mondok? Kételkedtek kijelentésem igazsága felől?
Nézzünk meg a továbbiakban néhány bibliai szakaszt – és íme a kihívás – hogy gondolkodásotokat Isten Szava után igazítsátok.
1Móz. 2:7 “Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.” Az ember Isten lehelete agyagba öltöztetve. De lehet valaki azt mondja, hogy ez az igevers egy antropomorfizmus, vagyis Isten teremtményének kifejezése emberi fogalmakkal, annak jobb megértése érdekében. Így tehát a kijelentésnek nincs túl nagy értéke. OK! De mit mondhatunk a Jób könyvében található ismétlődő kijelentésekről?
Jób 12:10 ”Az Ő kezében van minden élőnek a léte és a minden emberi testnek adott lélek.”
Jób 27:3 ”hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem.” Jób értette, hogy élete és lehelete egyenesen Istentől jön.
Jób 33:4 “Engem Isten Lelke alkotott, a Mindenható lehelete éltet.”
Jób 34:14-15 – íme mit jegyez meg Elihu: “Ha csak magával gondolna, visszavenné magához lelkét és leheletét, egyszerre kimúlna minden test, és az ember visszatérne a porba.” Hmmm, de Jób könyvéről van szó, jöhet újból az ellenvetés, és Jób könyve költemény. És a költészet, természetéből kifolyólag, átvitt értelemben fejezi ki a dolgokat. Nem veheted azokat a kifejezéseket szószerint. Jó, de mit mondunk akkor Dániel Bélsaccarnak mondott szavairól?
Dániel 5:23 “A menny Ura fölé helyezted magad, mert az ő házának edényeit hozták eléd, és te bort ittál azokból főrangú embereiddel, feleségeiddel és ágyasaiddal együtt, miközben dicsőítetted az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket, amelyek nem látnak, nem hallanak, és semmit sem tudnak. De azt az Istent, akinek a kezében van az életed és minden utad, nem dicsőítetted.” Hát, mondhatnátok, azt mindenki tudja, hogy a próféták képekben beszélnek. Dániel próféciája olyan mint egy képes könyv, és nem alapozhatsz minden részletre, amely benne van. Jó, de akkor mit mondjunk Pál apostol szavairól, melyeket az athéniekhez idézett?
Ap.csel 17:24-25 “Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.” Várj egy kicsit, jöhet az újabb ellenvetés, Pál prédikál itt. És mindnyájan tudjuk milyenek néha a prédikátorok. Ez csak egy retorikai fogás.
A hitetlenség ehhez hasonló előítéletei mindenre tudnak ellenvetést fabrikálni. Mindig mindent el lehet ésszerűsíteni, elutasítva ezáltal a Szentírás legvilágosabb kijelentéseit is, ha azok az emberi logikával ellentétben állnak. Kérdésem a következő: mit fogsz te tenni ezzel a refrénnel, amely mindenhol megtalálható az Igében?
Visszatérve Pál kijelentésére, melyet az Ap.csel 17:24-ben láttunk, az apostol tesz egy hasonló kijelentést, de egy másik szövegkörnyezetben, amikor Timóteust felszóllítja, hogy legyen hűséges “az Isten színe előtt, aki életet ad mindennek.” (1Tim 6:13) Első benyomásunkkal ellentétben, nem a feltámadásról van szó, hanem arról a tényről, hogy Isten életet ad folytonosan minden élőlénynek a földön, és életben tartja azokat.
Mindezek a szakaszok felháborítóan dogmatikusak, zavaróan világosak, és kerűlgetés nélkűl mondják ki azt, hogy csak Isten az aki életet és leheletet ad minden teremtménynek. Isten gondviselően tart fenn mindent az Ő szavának ereje által, amely által teremtett mindeneket kezdettől fogva. Ő “Isten, aki lelket ad minden testnek!” (4Móz. 16:22)
Nézzétek meg a fejeteket
Belenéztetek valaha a tükörbe? De eszetekbe jutott valaha, hogy megszámoljátok a fejeteken levő hajszálakat? Valószínű, hogy nem. De tudjátok, hogy Isten már megtette ezt? Újból megpróbálok egy elvont teológiai fogalmat egy nagyon gyakorlati személyes igazsággá átformálni.
Olvassuk el a Máté 10:29-31-ben található szakaszt; Jézus ezeket a szavakat Galileában mondta el, a tanítványok első kikűldése alkalmával. Visszautasításra és űldöztetésre kellett felkészűljenek. Ebben a kontextusban nyújtotta Krisztus a következő biztosítást: “"Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok."”
Hasonlítsuk össze a Lukács 12:4-7-ig terjedő szakasszal. Ezek a szavak hasonlóak a Máté 10-ben találhatókkal, de egy másik alkalommal mondta el ezeket Jézus, később Júdeában. Figyelmezzünk ezekre a szavakra, és vegyük komolyan: “"Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek: Tőle féljetek." "Ugye, öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!" "Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt. Ha valaki az Emberfia ellen szól, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlelket káromolja, annak nem bocsáttatik meg." "Amikor a zsinagógákba a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt: hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell."”
Mire alapozza Jézus a biztosítását, hogy Isten gondot fog viselni, és meg fogja oltalmazni azokat, akik Őt követik? Isten megtartó gondviselésére alapozik, amelyet Isten a verebek fölött, azok a kicsi is jelentéktelen madarak fölött gyakorol. Verebek vannak mindenhol. De közülük egy sem esik a földre anélkűl, hogy Isten tudna róla. Gondoljunk erre, amikor következőre látunk egy verebet az út szélén.
Elhiszitek ezt? Az én hitem és a te hited az emberek bölcsességétől és érveiktől függ, vagy Isten Szavától? Vajon tényleg úgy lenne, hogy Isten gondoskodik még a verebekről is? Ezt mondja Jézus. Ha nem így van, a biztosítás amelyet Jézus a tanítványoknak nyújt, értéktelen. Tehát hány verebet érünk?
Eső a gonoszokra
A napfelkelte és az eső, amely Isten kezéből jövő egyetemes ajándékok, egy másik megnyílvánulása az Ő feltétel nélküli áldásának, és megtartó gondviselésének (Mát. 5:45 - hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.) Ez a megtartó gondviselés kiterjed a jókra és a gonoszokra is. Elgondolkodtatok-e valaha a következő szituációról: Jézus Krisztus volt a fenntartója azok életének is, akik épp megfeszítették – egyike a legmélységesebb iróniáknak.
Samuel Davies, egy 18-ik századi amerikai prezsbiteriánus prédikátor eképpen alkalmazta Isten gondviselésének igazságát: “Te, aki tudsz enni, el tudod felejteni Istent; te, aki örvendessz a napsütés és az eső és a föld gyümölcsei áldásának, mégis nem gondolsz a mennyei Jótevőre, ugyanúgy mint a pajtádban levő állatok; te, aki a kezeid ügyességét megfigyelheted, tulajdonképpen egy ateista vagy. Attól függetlenűl, hogy mit mondassz szavaiddal, amit szíveddel és életeddel teszel, az megtagadja Jehovát, és nem ismeri Őt el a világ teremtőjének és fenntartójának.”[2]
”Vajon mit gondol Isten?”
Gondolom mindnyájan gyakran hallottunk embereket síránkozni arról, hogy Isten megengedi, hogy velük vagy barátaikkal vagy rokonaikkal különböző kellemetlen vagy rossz dolgok történjenek. Ha Isten mindeható, miért engedi meg, hogy ilyen dolgok történjenek? Az ilyen kérdések a következőket feltételezik: Isten vagy kegyetlen, vagy tehetetlen – mintha az emberek bűnös választásainak nem lenne semmilyen befolyása; mintha cselekedeteiknek nem lennének következményei. Mikor hallottatok utóljára valakit haragudni a Sátánra azért a részért, amelyben ő felel a bűnről és a viágban lévő gonoszságról? Aztán, tulajdonképpen elsősorban, mi késztet arra, hogy annyira arrogánsak legyünk, hogy azt feltételezzük: Isten jóságát érdemeljük?
A világ azt kérdezi az újságokban és a Tv-ben, hogy Isten miért engedte meg a szempember 11-i tragédiát? De senki sem teszi fel magának a kérdést, hogy Isten miért engedte meg, hogy én éljek? Hogy-hogy nem voltam én ott? Vajon mire gondolt Isten, amikor megengedte, hogy én ne legyek ott? Miért vádoljuk olyan hamar Istent a világon történő rossz dolgokért, közben pedig mi naponta hálátlanok vagyunk a sok áldásért, melyet naponként Istentől kapunk, és még egy kis köszönömöt sem mondunk? Hálátlanság, lázadás, vakság, mindez vegyítve egy kis hitetlenséggel a Szentírás Istenével szemben.
Vajon az, hogy bankkártyával fizetünk amit és amikor akarunk erősekké tesz? Vagy elfelejteti velünk, hogy minden pillanatban Istentől függünk?
Nézzünk tükörbe (Alkalmazás)
Isten a fenntartója minden élőlénynek. Ez az igazság; az gőgös ateistának is, a kétkedő angosztikusnak is, az önző és elégedetlen keresztyénnek is, és a szellemi hívőnek is. Ez igaz az erejében levő fiatalnak is, aki azt hiszi, hogy még sok év áll előtte, és a törékeny, aggodtnak is. Igaz neked is, és a melletted űlőnek is. A Szentírás makacsságáról van szó, mellyel kijelenti, hogy minden lélegzetünk Isten megtartó gondviselésének köszönhető.
·         Isten gondviselése szerint élünk és halunk. Készen vagy?
·         Hogyan használod a lélegzetet, az életet, és a testet, mellyeket Istentől kaptál és Ő tart fenn?
·         Hogyan tekintünk a halál pillanatára szeretteink esetében, és saját esetünkben?

 


[1] John Flavel, The Mystery of Providence (1678; új kiadás, Carlisle, PA: Banner of Truth 1995), 28 oldal.
[2] Idézet Marvin Olasky-tól, ”Winning the South” című írás, World folyóirat (május 16, 1998), 30 old.

Logos, Mircea Aioanei

http://www.bisericabaptistalogos.ro/predici_audio_providenta_divina.html

Szólj hozzá!

Címkék: gondviselés mircea aioanei


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása