Jób 32:1-33:30 – „Ez a három férfi nem válaszolt többé Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát. Akkor haragra gerjedt a Búzból, Rám nemzetségéből való Elíhú, Barakél fia. Megharagudott Jóbra, amiért igaznak tartotta magát Istennel szemben. De három barátja ellen is haragra gerjedt, mert nem találták meg a kellő választ, pedig bűnösnek tartották Jóbot. Elíhú azonban várt a Jóbhoz szóló beszédével, mert azok idősebbek voltak nála. De amikor látta Elíhú, hogy nincs több válasza a három férfinak, akkor haragra gerjedt. Megszólalt a Búzból való Elíhú, Barakél fia, és ezt mondta: Én még fiatal vagyok, ti pedig öregek. Ezért hátrahúzódtam, és féltem elmondani nektek, amit tudok. Azt gondoltam: beszéljenek a korosabbak, adják tudtul a bölcsességet az idősebbek. De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi. Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének értenek az ítélethez. Ezért azt mondom, hallgass rám, hadd mondjam el én is, amit tudok. Én kivártam, amíg beszéltetek, figyeltem, amíg okoskodtatok, míg a szavakat kerestétek. Nagyon ügyeltem rátok, de senki sem tudta Jóbot megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg mondásaira. Ne mondjátok: olyan bölcsességre bukkantunk, melyet csak Isten győzhet le, nem ember. Nem hozzám intézte szavait, ezért nem a ti mondásaitokkal felelek neki. Megijedtek, nem válaszoltak többé. Cserbenhagyták őket a szavak. Vártam, de ők nem beszéltek. Megálltak, és nem szóltak többet. Hadd mondjam el én is a magamét, hadd mondjam el én is, amit tudok! Mert tele vagyok szavakkal, szorongat engem belül a lélek. Olyan már a bensőm, mint amikor a bornak nincs nyílása, széthasad, mint újbortól a tömlők. Beszélek tehát, hogy levegőhöz jussak. Megnyitom számat, és válaszolok. Nem leszek személyválogató senkivel szemben. Nem hízelgek senkinek sem. Nem is értek a hízelgéshez. Hamarosan el is ragadna engem alkotóm. Ezért halld meg, Jób, szavaimat, figyelj minden beszédemre! Most már kinyitom a számat, nyelvem hegyén a szó. Őszinte szívvel szólok, és tudós ajkam tisztán beszél. Engem Isten Lelke alkotott, a Mindenható lehelete éltet. Felelj nekem, ha tudsz, készülj, és állj ki ellenem! Lásd, én is olyan vagyok Isten előtt, mint te: agyagból formáltak engem is. Ne félj és ne ijedj meg tőlem, nem akarlak erőszakkal kényszeríteni. Te azt mondtad fülem hallatára, és én hallottam hangos szavaidat: Tiszta vagyok, vétség nélkül, ártatlan vagyok, nincs bűnöm, Isten mégis talál bennem kifogásolnivalót, ellenségének tart engem, béklyót tett a lábamra, ellenőrzi minden ösvényemet. Erre azt felelem, hogy nincs igazad, mert Isten nagyobb a halandónál. Miért pereltél vele, hogy egyetlen szóra sem ad választ? Hiszen szól az Isten így is meg amúgy is, de nem törődnek vele. Álomban, éjszakai látomásban, amikor mély álomba merül az ember, vagy a fekvőhelyén szendereg, akkor ad kijelentést az embernek, és intelmeire pecsétet tesz. Így téríti el az embert a rossz cselekedettől, és így óvja meg az embert a kevélységtől. Így akarja megőrizni lelkét a sírtól, és életét, hogy ne döfje át fegyver. Így fegyelmezi fekvőhelyén fájdalommal és csontjainak szüntelen háborgásával. Megutáltatja vele az ételt, lelkével kedvenc eledelét. Húsa lesoványodik, alig látható, azelőtt nem látható csontjai kiállnak. Közeledik lelke a sírgödörhöz és élete a halottakhoz. Ha van mellette egy angyal a sok közül, aki közvetítőként melléáll, és megmondja az embernek kötelességét, akkor könyörül rajta Isten, és ezt mondja: Váltsd ki, hogy ne jusson a sírba, elfogadom a váltságdíjat! Teste duzzad az ifjúságtól, visszatér fiatalsága. Istenhez könyörög, és ő kegyelmes lesz hozzá, megengedi, hogy arcát örvendezve nézze, és újból elfogadja őt igaznak. Ő pedig énekben mondja el az embereknek: Vétkeztem, mert görbévé tettem az egyenest, de Isten nem eszerint fizetett meg nekem. Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba, és életem a világosságban gyönyörködjék. Mindezt kétszer-háromszor is megteszi Isten az emberrel, hogy visszahozza őt a sírból, és ráragyog az élők világossága.
2010.01.18. 17:56 Krisztus rabszolgája
Leltár
Sok üzlet zárva van leltár miatt, csendesedjünk el tehát, és tartsunk leltárt mi is! Számoljuk meg azt, ami a legértékesebb ezen a világon: hányszor szólt hozzánk Isten az elmúlt évben? Hányszor hívott, hányszor kezdeményezett irányunkban? Ahhoz, hogy ezt megtegyük, és leltárunk pontos legyen, vegyük szemügyre figyelmesebben, hogyan is szól az Úr.
Régen is és most is kétféle képpen szól az Úr: kijelentés által és körülmények által. Addig amíg az írott Ige nem létezett, szólt az Úr álomban vagy látomásban. Egyenes, hallható, világos kijelentésben. És szólt régen és szól most is a gondviselő keze által készített és kormányzott körülmények által. Elgondolkodtató, észheztérítő, megállító körülmények által.
Használjuk az ígét nagyítóként, és tanuljunk a részletekből:
5Mózes 8:3-5 – „Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik. Ruhád nem szakadt le rólad, lábad sem dagadt meg ez alatt a negyven év alatt. Megértheted ebből, hogy úgy fegyelmez téged Istened, az Úr, ahogyan az ember fegyelmezi a fiát.” Van üzenet, ami az Úr szájából származik, és van ami az Úr gondviselő kezéből érkezik! Mind a kettő szólás. És mind a kettő kell ahhoz, hogy az ember éljen – életre jöjjön és életben is maradjon! Kell az Úr szava, de kell a gond, a nehézség is, a megpróbáltatás is. Próba és fenyítés nélkül fattyak vagyunk, nem vagyunk az Övéi. („Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak” Zsid. 12:8).
Az Úr szól! Figyeljük meg az ókorban hallható hangot, lássuk milyen volt az a látomás, amely által Jób kapott kijelentést: „Titokzatos szó jutott hozzám, de csak suttogást fogott fel belőle a fülem, éjszakai látomásoktól felizgatva, amikor mély álom száll az emberekre. Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden csontomat. Szellő suhant el az arcom előtt, felborzolódott a szőr testemen. Megáll, de nem ismerem fel, amit látok. Egy alak van a szemem előtt, halk hangot hallok (Jób 4:12-16).” Így néz ki egy látomás.
Mi volt Jób látomásának a tartalma? „Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember? Hiszen szolgáiban sem bízhat meg, és angyalaiban is talál hibát. Hát még azokban, akik agyagházban laknak, amelynek alapja porban van, és szétmorzsolják, mint a molyt! Reggeltől estig szétzúzzák, észrevétlen elpusztulnak örökre. Összeomlik sátruk, meghalnak bölcsesség nélkül (Jób 4:17-21).” Mi az, amit az Úr szól? Mi a legfontosabb, amit mond? Mi Istennek a legéletbevágóbb közölnivalója az emberrel? Nem más, mint az ember állapota Isten szemében. Milyennek látja Isten az embert? Isten kiértékel. Megmér. Leltárt tart. Az Úr szemei áttekintik az egész földet (2Krón. 16:9). Isten számba veszi a királyságokat (Dán. 5:26). Az Úr letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent? (Zsolt. 14:2). És, milyen kegyelmes az ÚR! Amit lát, azt közli velünk: nem ember az Isten. Isten nagyobb a halandónál. Isten szent, és előtte senki sem tiszta. Még az Őt szolgáló angyalok sem érnek fel az Ő tökéletességéhez, hát még az ember! Isten könnyűnek talál minden embert. Mindnyájan elpártoltak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem (Zsolt. 14:3). Minden ember, aki porból van és porrá omlik, bölcsesség nélkül – Isten félelme nélkül – halna meg, ha...! Ha az Úr nem szólna. Hacsak a lélek nem tanítana. „De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi” Jób 32:8. Mérhetetlen kegyelem, hogy szól az Úr, így is meg úgy is, többször is.
Figyeljük meg a hívők atyját is, hogyan szólt neki Isten:
- Szólt az 1Mózes 12:1-ben hallható hangon. Parancsolt. „Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!”
- Szólt látomásban is. A sziddím-völgyi csata után „így szólt az Úr Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges” (1Mózes 15:1).
- Szólt emberek által. Az 1Mózes 12-ben azt olvassuk, hogy miután az Úr nagy csapásokkal sújtotta a fáraót és házát Abrám felesége, Száraj miatt, hívatta a fáraó a hithőst, akit kevéssel ezelőtt Isten hit által megigazított, és ezt mondta neki a fáraó: „Mit tettél velem? Miért nem mondtad meg nekem, hogy a feleséged? Miért mondtad, hogy a húgod? Csak ezért vettem feleségül. Most aztán itt a feleséged, fogd, és menj!” (18-19v) Jó sok mondanivalója volt neki, hallgathatta Ábrahám. Később szólt Abímelek által is. Miután Isten szólt Abímeleknek álomban, ez hívatta Ábrahámot, és ezt mondta neki: „Mit tettél velünk?... Mire gondoltál, amikor ezt tetted?” (1Mózes 20:9-10). Érdemes megjegyezni Ábrahám válaszát: „Azt gondoltam, hogy nincs istenfélelem ezen a helyen (11v). Másszóval, azt hittem, Isten keze megrövídült, Isten nem ér el ide, nincs hatalma hogy iránta való félelmet és tiszteletet munkáljon és ébresszen az emberekben, Gérárban talán ellene állhatnak akaratának.
- Szólt angyal által, angyali kiáltás által. „...amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és már fogta a kést, hogy levágja a fiát, kiáltott neki az Úr angyala a mennyből: Ábrahám! Ábrahám!... Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra... Az Úr angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak a mennyből, és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és megszaporítom utódaidat” (1Mózes 22:10-17). Amikor az üzenet sürgőssé (első kiáltás), vagy fontossá és örökérvényűvé válik (második kiáltás), küld Isten angyalt, aki kiáltson. Jól hallhatóan, félreérthetetlenűl, egy pilllanattal sem túl későn.
Ábrahám utódaihoz is szólt Isten. Azon a napon, amelyen azt akarta Isten, hogy a nép meghallgassa igéit, és tanulják meg félni Őt mindig, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is, Isten azt mondta Mózesnek, hogy gyűjtse össze a népet a Hóreb előtt. Aztán így olvassuk: „Akkor ti közelebb jöttetek, és megálltatok a hegy lábánál. A hegy pedig égig érő lánggal égett, sötétség, felhő és homály borította. A tűz közepéből az Úr beszélt hozzátok. Szavának hangját hallottátok, de alakot nem láttatok, csak hangot hallottatok” 5Mózes 4:11-12.
Isten szólt népéhez, és a törvényt adta nekik. Isten lélek, és a törvény Istentől származik, az Ő lelke ihlette. Isten lelke munkálkodásának, ahogy azt feljebb láthattuk Elihu mondásából, és a törvénynek is az a célja, hogy bölcssé tegyen. A zsoltáríró többször elénekelte a törvény megvilágosító képességét. „Mennyire szeretem törvényedet! Egész nap azon elmélkedem. Bölcsebbé tesz ellenségeimnél parancsolatod, és enyém marad az örökké. Minden tanítómnál okosabb lettem, mert intelmeiden elmélkedem. Értelmesebb vagyok a véneknél, mert megfogadtam utasításaidat. Nem lépek lábammal semmilyen rossz útra, hogy megtarthassam igédet. Döntéseidtől nem tértem el, mert te tanítottál azokra. Milyen édesek ínyemnek ígéreteid! Édesebbek, mint számnak a méz. Utasításaid értelmessé tettek, ezért gyűlölök minden hamis ösvényt. Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága” Zsolt. 119:97-105. Isten azért szól, hogy megismertesse velünk állapotunkat, a sötétben ülőknek világosságot gyújtson hogy abban járjunk, és távol tartsa járásunkat a gonosztól. Hogy megmeneküljünk. „Boldog az az ember, akit te megfenyítesz, Uram, és megtanítasz törvényedre, hogy megóvd a rossz napoktól, míg a bűnösöknek megássák a sírját” Zsolt. 94:12-13.
Idáig csak a hitatyákról szóltunk, de ha említenénk a többieket, az összes prófétát, kifogynánk a szóból. Jöjjünk hát közelebb, és nézzük meg, hogyan szól Isten most. A Zsidókhoz írt levél első részében ezt olvassuk: „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk.” Továbbá: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba” Jn. 1:1,9. Máshol így olvassuk: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal. Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen” 1Jn. 1:1-4. Világos, hogy „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében” Jn. 20:31.
Az utolsó időkben Isten szólt, hangosan, világosan, és Fia, a testté lett örök ige által azt kiáltotta: Elvégeztetett! „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak” Róma 8:1. Isten „megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát” 2Kor. 5:18. Nekünk, akik meghallottuk szóllítását, meghagyta, hogy hívjuk azokat, akiknek van fülük a hallásra. Ami kezdettől fogva volt azt mások által mi is hallottuk, megláttuk, megkóstoltuk, és most hírdetjük másoknak is, hogy nekik is közösségük legyen velünk, az Atyával és az ő Fiával, hogy higyjenek Krisztusban, és benne örömük és örök életük legyen. Aki az örök szónak engedelmeskedik, örök élete van!
A fent leírtak mind csak az első fajta hívásra, a kijelentés, az Ige, vagy a bizonyságtevők általi hívásra vonatkoznak. A szólás második módja, a fegyelmező, figyelmeztető, a megsanyargató és próbára tevő szóllítások, az Atya gondviselő kezéből érkező hívások, a körülmények által előidézett hivogatásoknak a részletes tárgyalását más alkalomra kell hagyjuk. A leltár utánra. De essen csak rövíden itt szó ennek a szóllásnak az eredményességéről: „Sokat láttál, de nem ügyeltél rá, nyitva volt a füled, mégsem hallottál. Igazsága érdekében akart az Úr nagy és felséges tanítást adni. Ezért lett ez a nép kirabolt és kifosztott; csapdába és verembe estek mindnyájan, és börtönbe vannak zárva. Kirabolták őket, és nem volt szabadító, kifosztották őket, és nem mondta senki: add vissza! Ki ügyel erre közületek, ki hallgatja figyelmesen a jövő érdekében?” Ézs. 42:20-23. Ki tanul mindezekből, más tévedéseiből, vagy saját bukásaiból?
Úgy tűnik, nincs is itt gond a szóllással: a hallással van a baj! „...szól az Isten így is meg amúgy is, De nem törődnek vele,” olvastuk feljebb, a Jób 33:14-ben. Hogy is ne lenne baj! Figyeljük meg jól mit tanít a Biblia az elveszett emberről, hogyan jellemzi:
- halott, engedetlen, érzéki, emberi természetű - Ef. 2
- sötétség hatalma alatt van, Istentől elidegenedett, ellenséges gondolkozású, gonoszt cselekvő, adós - Kol. 1, 2
- esztelen, tévelygő, élvezetek rabja, gyűlölt és gyűlölő - Titusz 3
- ellenszegülő, fogoly az ördög csapdájában - 2Tim. 2:26
- minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz - 1Mózes 6:5
- anyja méhétől fogva vétkes - Zsolt. 51:7
- rab, pusztában élő, uttalan utakon járó, vak, börtönben van, fogházban, sötétben űl, makacs, vasból van a nyakán az in (nem fordul), homloka érc (nem fáj neki, amikor beveri a fejét), hűtlen, születése óta hitszegő, a maga útját járó, tévelygő juh - Ézs. 40, 42, 48, 53
Így néz ki a világi ember, a hitetlen ember, a testi ember, a lelki halott ember, az újjá nem született ember, a megtéretlen ember. Nem csoda, hogy az ilyen ember nem törődik azzal, hogy szól az Úr, így is meg úgy is, többször is: tehetetlen. De mégis felelős. A tehetetlenség és a képtelenség nem mentesít a felelősségtől, ugyanúgy ahogy a tudatlanság és a hitetlenség sem. Ennyire nyomorult az ember állapota. „Azt mondod erre nekem: "Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?" Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: "Miért formáltál engem ilyenre? Róma 9:19-20."
Most lássuk mit mond a Biblia a hívőről, az engedetlen hívőről, vétkező hívőről, a megszentelődés folyamatában megtorpant hívőről. Mi a helyzet az ő hallásával és látásával. „Akiben pedig ezek (az 5-8 versekben leírt törekedés, a megszentelődés lépései) nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult” 2Péter 1:9. Vagy „ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat” Jakab 1:23-24, 22. A hívő is lehet egy ideig vak, rövidlátó, becsapott önámító, a bűnbocsánatért hálátlan, szeretetlen vagy meghidegült szeretetű, a kegyelem ajándékának nagyságát nem látó, nem értékelő és nem dicsőítő ember.
Mi kell történjen, hogy ez a lehetetlen állapot megszünjön?
„Véresáldozatban és ételáldozatban nem telik kedved: nyitott fület adtál nekem. Égőáldozatot és vétekáldozatot nem kívánsz” Zsolt 40:7. Az Úr kell adjon nyitott fület, hallást. Át kell üsse süket fülünket, hogy ne csak halljunk, hanem értsünk is.
„Nyisd föl szememet, hogy megláthassam, milyen csodálatos a te törvényed” Zsolt. 119:18. Az Úr ad nyitott szemeket, látást. Ő kell bekenje szemünket, a Lélek által, gyógyító írral, hogy ne csak lássunk, hanem ismerjünk is.
„Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám” Zsolt. 51:17. A szem és a fűl megnyitása után, a látás és hallás helyreállítása után a szánkat is az Úr kell megnyissa dicséretre. Még imádkozni sem vagyunk képesek. Taníts minket imádkozni, kérték Jézust a tanítványai. „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal” Róma 8:26. Amikor életünkben először Istenhez folyamodunk és bűneink bocsánatát kérjük, a minket újjászülő és bennünk lakozó Lélek vesz rá, segit, és tanít meg imádkozni. Óh, micsoda tehetetlen állapotba sodort minket az első Ádám! Mennyire függünk Isten kegyelmétől és irgalmától, és mennyire nem tehetünk nélküle semmit. Nem lehet előtte semmi dicsekedésünk. „Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” 1Kor. 4:7. Mekkora kegyelem!
Isten törvényének, mely közel volt hozzánk, hosszú éveken keresztül nem engedelmeskedtünk, hívását megvetettük. Íme egy megtérő kesergése: „Megvertél, mint egy tanulatlan borjút, és én elszenvedtem a verést. Téríts meg engem, hogy megtérjek, mert te vagy, Uram, az én Istenem! Mikor elfordultam tőled, megbántam azt, belátva bűnömet a mellemet vertem, szégyenkeztem, pironkodtam, mert viselnem kellett ifjúságom gyalázatát” Jer. 31:18-19.
Szól az Isten így is meg amúgy is, kétszer vagy háromszor, de amikor nem törődnek vele, gyermekeiért, azokért akiket ismer, népéért, a lelki Izráelért ennél többet is tesz. „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek” Ez. 36:26-27. Az Ő szent nevéért cselekszik, végtelen szeretetéből megajándékoz Szent Lelkével, általa új szívet ad, a Lélek által körülmetéli kőszívünket. Az Ige tiszta vize által és a Szentlélek újjászülő és megújító fürdője által megtisztítja szívünket az azt behálózó bűntől. Megszeghetetlen szövetséget köt velünk. Törvényét a belsőnkbe helyezi, szívünkbe írja be. Ő Istenük lesz, mi pedig népe leszünk (Jer. 31:33). Megtanít hallani szavát és engedelmeskedni parancsának. Isten üdvözít minket. Ő őrzi meg lelkünket az örök haláltól és életünket a földi veszedelemtől (Jób 33:18).
Csendesedj el az Úr előtt és tarts meg a leltárt.
...
Mond el másoknak is leltárod eredményét!
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.