Róma 9:1-6. Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett; akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenekfelett: áldott legyen mindörökké. Ámen. De ezt nem úgy értem, mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak.

Igaz amit most mondok, biztos vagyok benne, és a Szent Szellem tanúskodik mellettem. Mert nagyon szomorkodok sokak miatt, főleg szeretteim és barátaim miatt, mert nem látok bennük hajlandóságot a megtérésre, és a kárhozatba rohannak. Biblikusabban, szomorkodok Isten szentsége miatt, amelyet megvetik, és tiszta szemét, amely nem nézheti a rosszat, naponta szurkálják bűneikkel.

Szeretném ha mind megtérne! Barátaim, családom, gyermekeim, meg az egész világ is, még ellenségeim is. De főként az én népem, családom, barátaim! Annyira szeretném, hogy üdvözüljenek, hogy képes lennék a saját üdvösségemről lemondani, elszakadni a Krisztustól (mint ahogy Mózes is mondta: „Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!) azért, hogy az övéket megszerezzem, hogy ők üdvözüljenek. Kész lennék erre is, ha tudnám, hogy ez segítene, vagy hogy ez szükséges az üdvözülésükhöz. Hisz barátaim, családom ők, gyermekeim; hányszor beszéltem velük, nekik, olvastam nekik, gyülekezetbe jártak, imádkoztam értük, Bibliájuk van, talán olvassák is, hívő szülők gyermekei...

Lemondanék, ha szükséges lenne. Inkább egy vesszen el, hogy sokan megmeneküljenek, nem? Épp így gondolkozott a főpap is: „jobb..., hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen” (János 11:50). De áldott legyen Isten, hogy erre nincs szükség. A mi kivettetésünk nem szükséges, hogy az emberek üdvözüljenek. Egyedül Krisztus munkája elegendő. Akiért Krisztus meghalt, az üdvözül. „Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket” (Zsidók 10:14). Azért halt meg, hogy aki hisz, el ne vesszen. Különben miért mondta volna: „Elvégeztetett.”

Másrészt, a mi feláldoztatásunk nem engesztelte volna ki a Szent Isten haragját, mivel a mi áldozatunk nem tökéletes, nem örökérvényű áldozat. Hiába dobnánk el magunktól életünket, hogy megszerezzük népünk üdvösségét. Erre csak Krisztus képes. Egyedül ő szabadítja meg népét bűneiből (Máté 1:21). Ő a szabadító. Ő hatol be az erős házába, megkötözi az erőset, elrabolja annak javait (Márk 3:27), zsákmányt szerez és meglátja munkája gyümölcsét. Meglátja utódait és megelégedett lesz.  „Az Úr akarata célhoz jut vele” (Ézsaiás 53:10-12). „Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa” (János 3:17). Az a világ, akiért az Atya a Fiút a világba küldte, üdvözülni fog, mert „amit csak akar az ÚR, megteszi az égen és a földön és a mélységes tengerekben” (Zsoltár 135:6, 115:3, Jób 42:2). Ha valamit elhatároz, meglesz (Jób 22:28). ”Az én Uram, az ÚR jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott” (Ézsaiás 40:10). 

Ő adja életét a juhokért, azokért, akiket az Atya neki adott, és a juhok hallják, meghallják a hangját. Tudjuk, hogy az Isten Fia, aki eljött a világba, adott nekünk képességet arra, hogy felismerjük az Igazat (1János 5:20). És az Igazságot. (János 14:6). Ezért az igazságért, amely bennünk van és velünk lesz örökre, (2János2), szeretjük igazán a kiválasztottakat. Azokat is, akik még nem jutottak hitre, akikért mindent, (kivéve a Krisztustól való elszakítást) elviselünk, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget (2Timóteus 2:10). Reménykedve várjuk, hogy „örömünk, koronánk és dicsőségünk” (1Thessz. 2:19), és az Atya dicsőségére bőséges gyümölcsök (János 15:8) legyenek. Az Istentől áradt és tanult szeretettel vágyunk együtt örülni az igazsággal (Róma 5:5, 1Thessz.4:9, 1Korintus 13:6).

A halhatatlan, láthatatlan egy Istent áldom ezekért az igazságokért, a Bibliaért, az evangélium hirdetéséért, mert nincs veszve minden remény! Még megtérhetnek! Még élnek, és amíg élnek, még van kegyelem (2Péter 3:9, 15). De hát mit is beszélek? Isten beszéde meghiúsult? Nem mondja Isten azt is, hogy "Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok" (Róma 9:15)? Vegyem ezt semmibe, csak azért mert ők szeretteim? Legyek szentimentális Isten szuverenitásával szemben, és az üdvösségről szóló nehezen érthető dologat forgassam ki a magam vesztére, mint a tanulatlanok és az állhatatlanok? (2Péter 3:15-16).

Áldom Istent, aki Isten és szuverén mindenek felett! Még a megtérés felett is (Jób 33:17, Jeremiás 31:18, Ap.csel. 3:26, 11:18, 2Timóteus 2:25,) a megkegyelmezés, az egyoldalú szövetségkötés felett is! Ő az új szövetség szerzője, amelyet Jézus vére árán vásárolt meg (Lukács 22:20), amely által eltörli az igazi Izráel bűneit, és  eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából (Róma 11:26-27).

Nem azt is mondja Isten, hogy az Ő szava nem tér vissza Hozzá gyümölcs, eredmény nélkül (Ézsaiás 55:11). Nem az ige fénye fogja egyesek szemében megvilágosítani Krisztus szépségét, a bűneiket szeretőket pedig megvakítani? Nem az Ő szava által fognak még megtérni sokan? "A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!" (2Kor. 6:2).

Más szóval Isten ígéje erejét vesztette volna? Megromlott a mag, (1Péter 1:23) vagy csak nem fújt rá a szél, azaz Isten nem adta a növekedést? (János 3:8, 1Kor. 3:7) Az én dolgom meghalni másokért, üdvösségemről lemondani azért, hogy másoknak megszerezzem? Az én életem, halálom, üdvösségem, akaratom számit? Vagy inkább az én dolgom az, hogy Isten ígéjét hírdessem, hisz „Az ő akarata szült minket az igazságnak ígéje által,” (Jak. 1:18) „nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából” (János 1:13). „Mert ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar” (János 5:21).

Ézsaiás is megmondta Izráelről, akik közül mind hallották (de csak a fülükkel), „mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták” (1Kor. 10:1-4): a csodák nem üdvözítenek, hanem Isten üdvözít, mert övé az üdvösség! (Jelenések 12:10). "Ha Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül” (Róma 9:27).

Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek! Titeket is arra kérlek, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért!