2009.09.25. 18:54 Krisztus rabszolgája

Az Isten akit mi imádunk

 (John Newton levelei)

„Tudom én, hogy milyen nagy az ÚR, nagyobb a mi Urunk minden istennél. Amit csak akar az ÚR, megteszi az égen és a földön és a mélységes tengerekben.” Zsoltár 135:5-6

Isten kormányoz mindent! És még ha a másodlagos okok fátyla el is rejti Őt a közönséges szem elől, annyira hogy csak az eszközöket, a szerszámokat és az eshetőségeket képes felfogni, amelyekkel Ő működik, és ezért azt gondolja, hogy Ő nem tesz semmit; mégis, a valóságban, Ő mindent saját tanácsvégzésének és jótetszésének megfelelően végez, az egek haderői és a föld lakosai között is.

Ki tudja felsorolni az összes lényt és eseményt, amelyek szüntelenül szeme előtt vannak, amelyeket bölcsessége igazgat, amelyek akaratától függnek, és amelyeket hatalma irányít. Ha az egekre gondolunk, ujjai munkájára, a holdra és csillagokra, amelyeket elrendelt; ha csillagászok támogatását kérjük, hogy segítsenek egy elképzelést alkotni a számokról, a távolságokról, a terjedelmekről, és az égi testek mozgásáról, minél többet kutatunk, annál inkább meg bizonyosodunk, hogy ezek csupán egy parányi része az Ő útjainak! Ő mindegyiket nevén szóllítja, erejével fenntartja, és ha az Ő folytonos energiája nem tartaná fenn őket, zűrzavarba rohannának, vagy a semmiségbe süllyednének! Mindezek az Ő erejétől függnek, és az Ő parancsának engednek.Hogy közelebb hozzuk a dolgokat mihozzánk, és hogy beszéljünk arról, ami jobban illik a mi gyér felfogásunkhoz, még így is elveszünk a csodálatban. Ami az emberiséget illeti, Ő kormányoz ellenőrizetlen uralommal minden királyság, család és egyén felett. Ez az áldott és egyedüli Uralkodó előtt, a föld minden nemzete nem más mint porszem a mérlegserpenyőn, vagy mint vízcsepp a vödörben, és gondolhatnánk azt (ha az Ő munkáinak roppant terjedelméhez hasonlítjuk), hogy alig méltó az Ő figyelmére! Mégis Ő itt is felügyel, áthat, gondoskodik, oltalmaz és uralkodik! Minden változás, minden siker és minden csalódás, minden ami emlékezetes a történelem krónikáiban, a birodalmak emelkedése és bukása, az emberi élet minden fordulata, az Ő tervének megfelelően megy végbe. Az Ő teremtményei Őbenne élnek, mozognak és vannak. Tőle származik eledelük és fennmaradásuk. Mindeneknek a szemei Rajta csüngnek, amit Ő ad azt ők összeszedik, és nem szedhetnek többet! És az Ő szavára a porba hullanak! Nincs egyetlen féreg, amely a földön csúszik, vagy virág mely a vadon ösvényein nő, vagy kagyló a tengerparton, mely ne hordozná bölcsessége, ereje és jósága bélyegét! Ő fenntart embert és állatot, viseli a fiatal oroszlánt az erdőben, táplálja a levegő madarait, amelyeknek nincs sem raktárjuk sem csűrjük, és felékesíti a rovarokat és a rét virágait olyan szépséggel és eleganciával, amely meghalad mindent ami a királyok udvaraiban található! Minden Őt szolgálja, és az Ő kezében olyanok mint az agyag a fazekas kezében. Hatalmasak és csodálatosak a Te munkáid, Mindeható Úr Isten! Igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek Királya! Ez az az Isten, akit mi imádunk! Ő az aki felszóllít, hogy támaszkodjunk mindenható karjára, és igéri, hogy vezet minket tévedhetetlen szemével!

Szólj hozzá!

Címkék: john newton


2009.09.15. 07:09 Krisztus rabszolgája

Ne féljetek (John Newton levelei)

Milyen csodálatosan kormányozza Krisztus az Ő kegyelmének királyságát! Ő minden teremtményével vele van, de különleges módon az Ő saját népével, aki közül mindegyik az Ő szabadító erejének az emlékműve. Mert Ő mindegyiküket lázadó és ellenséges állapotban találja, és készséges népévé teszi őket! Attól a pillanattól fogva, hogy Ő kinyilatkoztatja szeretetét irántuk, magáévá teszi ügyüket, és minden gondjukat saját kezébe veszi. Ő közel van és gondosan ügyel mindegyikükre, mintha csak az az egy lenne! A Magasztos és Fennséges, Aki az örökkévalóságban lakik, aki előtt az angyalok eltakarják arcukat, leereszkedik hogy közösségben legyen azokkal, akiket az emberek megvetnek. Mellőzi a királyokat és fejedelmeket, hogy kinyilvánítsa magát egy alázatos léleknek egy agyag falú házikóban. Ő…megvigasztalja őket a bajban, megerősíti őket a gyengeségben, elegyengeti ágyukat a betegségben, feleleveníti őket a csüggedésben, és fenntartja őket, amikor elesnének! Ő olyan bölcsen és eredményesen igazgatja őket, hogy hiába üldöztetnek és kísértetnek, hiába van számos és rendkívüli ellengségük, semmi sem tudja őket elválasztani az Ő szeretetétől! Minden helyzetben megtapasztaljuk majd, hogy Ő a mi világosságunk, pajzsunk, és igen bőséges jutalmunk. Ő minden gyermekének azt mondja: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Amikor nagy vizeken és hatalmas gondokon kelsz át, Én veled leszek. Amikor a nehézség folyamain mész át, nem fogsz elmerülni. Amikor az elnyomás tüzében jársz, nem fogsz megégni; a lángok nem fognak megemészteni. Mert én, az Úr, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! (Ézsaiás 43:1-3).

 
 

Szólj hozzá!

Címkék: john newton


2009.09.06. 15:59 Krisztus rabszolgája

Segítség, hogy az embereknek üdvbizonyosságuk legyen

Isten akarata az, hogy teljes bizonyosságunk legyen. „Ám azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanezt a serénységet tanúsítsa mindvégig, hogy a reménység teljes bizonyosságára jussatok.” Zsidók 6:11
A bizonyosságot részben a keresztyén igazságok tárgyilagos bizonyítékai tartják fenn.
„Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek [az apostoloknak], hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.” Ap.csel. 1:3
A bizonyosság nem mellőzheti az őnvizsgálat fáradságos feladatát.
„Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok.” 2Korinthus 13:5
A bizonyosság csökkenni fog rejtett bűnök jelenlétében.
„Míg elhallgattam bűneim, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett.” Zsoltárok 32:3
A bizonyosság Krisztus szavának meghallásából ered.
„A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.” Róma 10:17
„Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” János 20:31
Krisztus keresztjének elégséges voltára való ismételt összpontosítás döntő a bizonyosságra nézve.
„Mivel nagy papunk van az Isten háza felett: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel.” Zsidók 10:21-22
Imádkoznunk kell szemekért, hogy lássuk az igazságokat, amelyek a bizonyosságot fenntartják.
„Imádkozok, hogy világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön.” Efézus 1:18-19
A bizonyosságot nem lehet könnyen fenntartani ha egyénileg elszigetelődünk.
„Nem mondhatja a szem a kéznek: "Nincs rád szükségem," vagy a fej a lábaknak: "Nincs rátok szükségem!” 1Korinthus 12:21
A bizonyosságot nem rombolja Isten nemtetszése és fenyítése.
„Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom. Az Úr haragját kell hordoznom, mert vétkeztem ellene. De majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában.” Mikeás 7:8-9
Gyakran türelmesen kell várakozzunk, hogy a bizonyosság visszatérjen.
„Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne.” Zsoltárok 40:2-4
A bizonyosság egy harc, halálunk napjáig.
„Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet.” 1Timóteus 6:12
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” 2Timóteus 4:7
Végül, a bizonyosság a Lélek ajándéka.
„Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.” Róma 8:16
„És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel... Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.” 1János 5:10-11
Vágyódva, hogy bizonyosságotok legyen,
John pásztor
 
Írta John Piper. © Desiring God. Website: www.desiringGod.org. Email: mail@desiringGod.org.

1 komment

Címkék: john piper üdvbizonyosság


2009.08.10. 08:18 Krisztus rabszolgája

A bizonyságtételről – János 1:19-51

A kulcszsó ebben a szakaszban a „bizonyságtétel.” Egy egész sorozat bizonyságtétellel találkozunk ebben a részben.

Érdekes megfigyelni a „bizonyságtétel” szó használatát. Egy gyors tanulmányozás után úgy tünik, ez a szó teljesen csak kegyes szövegkörnyezetben használatos. Nem található az egyszerübb szótárakban, és az interneten is csak vallásos irásokban jelenik meg. A Bibliában főnévként 7-szer fordul elő, de bizonyságról több mint 300-szor olvashatunk, tehát ennyiszer tesz valaki bizonyságot. Érdekes megjegyezni, hogy a „bizonyságtevés” szó nem létezik a Bibliában, csakis a kegyes nyelvezetben; az interneten például egy böngésző 1000 bekezdést ad a „bizonyságtevés”-re, és 30000 bekeztést a „bizonyságtétel”-re.
Ha összehasonlítjuk a szót a más nyelvű Bibliákban használt szavakkal, sokkal elterjedtebb, hétköznapibb kifejezéseket találunk: vallomás, tanúbizonyság, tanúság, tanítás. Figyeljük meg, hogy a János 1:20-ban is a „vallani” szó jelenik meg.
Miért mondom el mindezt? Azért mert az az érzésem, hogy ez a szó tulságosan, és helytelenűl, egy kegyes, illyesztő, és gyakran visszataszító szóvá vált. Csak vallásos körökben használatos; ha valaki maga a bizonyságtételt alkalmazza, illyesztő személlyé válik úgy a hivők, mint a hitetlenek szemében. A hívők azt gondolják róla, hogy lehet egy megrögzött, fölényeskedő ember, esetleg egy elvont szent ember, aki nem tudja, milyen a valódi élet, milyen nehéz szent életet élni, milyen nehéz eljutni arra a lelki szintre, ahol másnak is jön, hogy bizonyságot tegyen. És ha megfigyeljük a 2Péter 1:1-11-ig terjedő szakaszt, észrevehetjük, hogy valóban, a „minden ember iránti szeretet,” vagy mentő szeretet, a megszentelődési folyamat végén található, tehát egy lelkileg érett emberre vall.

Szólj hozzá!

Címkék: evangélium bizonyságtétel tanulmany


2009.08.04. 08:59 Krisztus rabszolgája

A családi egység megtartásának kulcsa

A legfontosabb erény, amely minden kapcsolatban szükséges, a legfontosabb hozzávaló, amely összefog egy házasságot, vagy egységben tart egy családot, valami ami abszolút döntő egy házasság és egy család sikeréhez: a megbocsátás. Nem számít, hogy kivel házasodtál össze, cserben fog hagyni, meg fog bántani, félre fog érteni, félre fogja értelmezni szándékodat, azt, hogy mit miért teszel. Te is meg fogod bántani, vétkezni fogsz ellene, csalódást fogsz okozni. Ez vonatkozik minden féle kapcsolatra, mivel bűnös, bukott teremtmények vagyunk. És ami lényegében megakadályozza,  a kapcsolatok tönkremenetelét az a megbocsátás. A Példabeszédek 19:11 azt mondja, hogy az ember díszére válik, ha megbocsátja a vétket. (Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket.) Sosem lehet az ember fenségesebb vagy nemesebb, mint amikor megbocsájt. Az engesztelhetetlenség rabul ejti az embereket a múltban. Mindaddig amíg nem vagy hajlandó megbocsátani a vétkeseket és vétkeiket, addig mindkettőjükhöz hozzá vagy bilincselve.
 Mindaddig amíg nem vagy hajlandó megbocsátani a vétkesnek és annak vétkeit, addig elevenen tartod, a fájdalom ott van, egy nyílt sebet piszkálsz, és megakadályozod a gyógyulásban. Amikor nem akarsz megbocsátani, arra ítéled magad, hogy ugyanolyan rosszúl érezve magad éld le az életed mint ahogyan a múltban érezted, amikor a vétket elkövették, anélkűl, hogy látnád ennek a végét. Azt választod, hogy szeresd a gyűlöletet, és ápold azt egész életeden keresztül. A meg nem bocsátás rabul ejt a múltbéli fájdalmadban. Másrészt, a megbocsátás teljesen megszabadít a múlttól, és a jelen keserűségétől. Amikor a Bibliát tanulmányozod, sok minden elhangzik benne a megbocsátásról. Valójában 75 szókép létezik a Bibliában a megbocsátásról. Hadd soroljak fel csupán néhányat ezek közül. Megbocsátani annyit jelent, mint elfordítani a kulcsot, kinyítni a cella ajtaját, és a a rabot hagyni elmenni .
Megbocsátani annyi, mint ráírni nagybetükkel egy adósságra, hogy „SEMMIVEL NEM TARTOZIK.”

Szólj hozzá!

Címkék: házasság megbocsájtás john macarthur


2009.06.26. 08:42 Krisztus rabszolgája

Mi az ember Isten előtt?

 Ézs. 40:6-7 - Egy hang szól: Kiálts! Én kérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak , és minden szépsége, mint a mezei virágé. Elszárad a , elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. - Bizony csak a nép!

Ézs. 40:15 - A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn, a szigetek egy homokszemnek számítanak.
Ézs. 40:17 - A népek mind semmik előtte, puszta semmiségnek tartja őket.
Ézs. 40:22 - Az, aki ott trónol a föld pereme fölött, melynek lakói csak sáskáknak tűnnek, az eget fátyolként teríti ki, kifeszíti, mint lakósátrat.
Ézs. 40:24 - Alig ültették el, alig vetették el őket, alig vert gyökeret törzsük a földben, ő csak rájuk fúj, és kiszáradnak, elragadja őket, mint szélvész a polyvát.
Dán. 4:32 - A föld minden lakóját semminek tekinti, tetszése szerint bánik a menny seregével és a föld lakóival. Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: mit csinálsz?
Hóseás 1:10 - Összefonódhatnak élő sövénnyé, átitatódhatnak italuktól, akkor is megégnek, mint az egészen száraz tarló.
Ézs. 41:14 - Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek - így szól az Úr, a te megváltód, Izráel Szentje.
Zsolt. 37:2 - {A cselszövők} hamar elhervadnak, mint a , elfonnyadnak, mint a zöld növények.
Zsolt. 37:20 - De megsemmisülnek a bűnösök, elenyésznek az ÚR ellenségei, mégha olyanok is, mint a viruló rétek, füstként enyésznek el.
Zsolt. 39:6 - Íme, arasznyivá tetted napjaimat, életem ideje semmiség előtted. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember, aki él.
Zsolt. 39:7 - Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni.
Zsolt. 39:13 - Hallgasd meg imádságomat, URam, figyelj segélykiáltásomra! Könnyeim láttán ne légy néma, mert jövevény vagyok nálad, zsellér, mint minden ősöm. 
Jób 33:6 - Lásd, én is olyan vagyok Isten előtt, mint te: agyagból formáltak engem is.
Zsolt. 62:10 - Csak pára az emberek élete, hazug látszat a halandóké. Ha mérlegre kerülnek, a páránál is könnyebb mindegyik.
Zsolt. 73:20 - Mint ébredés után az álomkép, úgy tűnik el képük, ha fölserkensz, Uram!
Zsolt. 78:39 - Meggondolja, hogy halandók ők, olyanok, mint a tovatűnő szél, amely nem tér vissza.

Szólj hozzá!

Címkék: isten szentírás ember


2009.06.26. 08:05 Krisztus rabszolgája

Alapelvek és szokások

Részlet R.C. Sproul „A Szentírás megismerése” című könyvéből (ötödik fejezet: A kultúra és a Biblia; harmadik alcím: Alapelvek és szokások)

Bizonyos körökben ma az alapelv és a szokás a téma. Hacsak nem arra a következtetésre jutunk, hogy az egész Szentírás alapelvekből tevődik össze és ezért kötelező mindenki számára minden időben, vagy hogy az egész Szentírás helyi szokásokból tevődik össze, amelyeknek nincs semmilyen fontossága közvetlen történelmi kontextusán túl, kényszerítve vagyunk megállapítani bizonyos kategóriákat és irányelveket a különbség érzékelésére.
A probléma megvilágításához nézzük meg mi történik, ha azt tartjuk, hogy a Szentírásban minden alapelv és nem egy helyi szokás tükröződése csupán. Ha ez a helyzet, akkor bizonyos gyökeres változtatásokat kell létrehozni az evangélizációban, ha engedelmeskedni akarunk a Szentírásnak. Jézus mondja: „Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut, útközben ne is köszöntsetek senkit.” (Lk. 10:4) Ha ezt a textust kultúra feletti alapelvvé nyilvánítjuk, akkor ideje, hogy Billy Graham elkezdjen mezítláb prédikálni! Nyilvánvalóan ennek a textusnak a lényege nem a mezítlábas evangélizáció örök követelményének elrendelése.
Más dolgok viszont nem olyan nyilvánvalóak. A keresztyének megoszlanak például a lábmosás szertartását illetően. Ez egy minden idők gyülekezetének szóló örökös megbízás, vagy egy helyi szokás, amely az alázatos szolgálat alapelvét szemlélteti? Megmarad az alapelv és eltűnik a szokás egy cipőt viselő kultúrában? Vagy megmarad a szokás az alapelvvel együtt, figyelmen kívül hagyva a lábon található viseletet?
Hogy meglássuk a dilemmát, vizsgáljuk meg az 1Kor. 11 híres „fejbefedés” szakaszát. Az átdolgozott standard fordítás úgy fordítja le, hogy az asszonynak be kell fednie a fejét, amikor prófétál. E parancs kultúránkra való alkalmazásában négy különböző lehetőséggel szembesülünk:

Szólj hozzá!

Címkék: szentírás sproul r c


2009.06.15. 20:36 Krisztus rabszolgája

Reszketve vígadjatok -Elmélkedés a Zsoltár 2:11-12-ről

"Félelemmel szolgáljátok az Urat, reszketve vígadjatok! Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Mert hamar föllángol haragja, de mind boldog, aki hozzá menekül!"

 
Félelemmel szolgáljátok az Urat...
Ez a parancs nem érvényteleníti a Zsoltár 100:2-t: „Szolgáljatok az ÚRnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!” Szolgálni az Urat félelemmel és szolgálni az Urat örömmel nem mondanak ellent egymásnak. A következő kifejezés ezt világossá teszi („reszketve vigadjatok”). Létezik valódi félelem és valódi öröm. Azért létezik valódi félelem mert van valós veszély. A mi Istenünk emésztő tűz (Zsid. 12:29). Igen, a választottak biztonságban vannak Krisztusban. De vizsgáld meg magad, azt mondja Pál. „Önmagatokat vizsgáljátok meg, vajon a hitben vagytok-e; önmagatokat tegyétek próbára. Vagy nem ismeritek fel önmagatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát.” (2Kor. 13:5) „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor. 10:12) A Krisztusba vetett bizalom nem gondatlan. A mi biztonságunk Isten naponkénti megtartásában gyökerezik, nem a mi múltbeli döntéseinken. „van hatalma bűn nélkül megőrizni titeket, s a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelekor szeplőtelenül és boldog örömmel az ő dicsőségének színe elé állítani.” (Júd. 24) Részben úgy tart meg, hogy felrázza éberségünket, hogy naponta Krisztusban nyugodjunk és nem magunkban.
...reszketve vígadjatok
A félelem két ok miatt nem rabolja el örömünket. Az első az, hogy Krisztushoz hajt, ahol biztonság van. A másik az, hogy még akkor is amikor odaérünk, a félelemnek az a része, melytől Krisztus megkönnyebbít, az a reménységromboló rész. De meghagy egy másik részt – azt a részt amelyet örökkre érezni akarunk. Létezik egy fajta tisztelet, vagy csodálat, vagy remegés a kiválóság láttán, amelyet érezni akarunk mindaddig, amíg biztosak vagyunk abban, hogy nem fog elpusztítani minket. Ez a remegés nem vetekedik az örömmel; az öröm része. Az emberek illyesztő filmeket néznek azért mert tudják, hogy a szörnyeteg nem juthat be a moziba. Akarnak rémüldözni mindaddig, amíg biztonságban vannak. Valami ok miatt ez jó érzés. Ez egy viszhangja annak az igazságnak, hogy Istennek lettek készítve. Van valami mélységesen kielégítő abban, ha „félhetünk” anélkül, hogy bántódásunk eshetne. Az a legjobb, ha a remegés a szentség nagyságából származik.
Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton...
Isten féltékeny az Ő Fiáért. „Ne imádj más istent, mert féltékenynek nevezik az Urat, féltékeny Isten ő!” (2Móz. 34:14). Haragja felgerjed amikor a Neki kijelölt szeretet másnak van adva. Persze létezik Júdás csók is. Nem erre gondol itt. Az itt említett csók az imádat és meghódolás csókja – talán egy láb csók, amint meghajlunk előtte. Istennel nem lehet játszani. Ha valaki mást jobban szeretünk, el fogunk veszni. Ő lesz a legnagyobb kincsünk, vagy Ő lesz a legnagyobb ellenségünk. A legbiztonságosabb hely a világegyetemben a mi Istenünk és Megváltónk, Jézus Krisztus lábainál van. Ha úgy választunk, hogy elfordulunk tőle egy másik kincs felé, az Ő haragja ellenünk lesz.
...mert hamar föllángol haragja
A „hamar” szó lehet, hogy nem a legjobb itt. A szó jelenthet „hamar”-t abban az értelemben, hogy „hirtelen.” Ismételten a Bibliában Istenről az hangzik el, hogy „irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú.” (2Móz. 34:6) Nem „hamar haragvó” hanem „késedelmes a haragra.” Ezért hajlok azt gondolni, hogy a Zsoltár 2:12 azt jelenti „Haragja hirtelen föllángolhat.” Másszóval ne tréfálkozz vele az Ő türelmében, mert hirtelen elfogyhat, és utolér haragja. Ha továbbra is a teremtményt csókolod és nem az Ő Fiát, hirtelen egy kígyónak a méregfogait fogod az ajkadban találni. Ne számíts Isten türelmére.
...mind boldog, aki hozzá menekül
Az egyetlen biztos menedék Isten haragja elől Istenben található. Az Ő gondoskodásán kívül mindenhol veszélyben vagy. Ő az egyetlen rejtekhely saját haragja elől. Ha rémísztőnek látod Őt és megpróbálsz elmenekülni és elrejtőzni, nem fogsz találni egyetlen helyet sem, hogy elrejtőzz. Nem létezik egy sem. Isten törődésén kívül csak harag van. De van egy menedék Isten haragja elől, nevezetesen Isten. A legbiztonságosabb hely Isten haragja elől – az egyetlen biztonságos hely – Isten. Jöjj Istenhez. Menekülj Istenhez. Rejtőzz el szárnyai árnyékában. Itt élhetünk és szolgálhatunk víg reszketéssel. Egyszerre félelmetes és csodálatos. Olyan mint egy hurikán közepe – körülötte terror mindenhol – és benne teljes szépség és nyugalom. Itt édes közösség található. Itt van békés, szeretetteljes bensőséges kapcsolat. Itt úgy beszélünk vele mint egy baráttal. Itt Ő szolgálja ki legmélyebb szükségeinket. Hívlak, hogy jöjjetek.
 
Írta John Piper. © Desiring God. Weboldal: www.desiringGod.org. Email: mail@desiringGod.org.

Szólj hozzá!

Címkék: john piper


2009.06.15. 19:21 Krisztus rabszolgája

Isten gondviselése: VI rész

A kormányzó gondviselés – Esettanulmány: József (2. rész)

1Mózes 39
Az 1Mózes 39:1-2-ben található szakasz emlékeztet Isten gondviselő jelenlétére a 37-ik rész minden nehézségében: „Amikor Józsefet Egyiptomba vitték, megvásárolta őt az izmaeliektől, akik odavitték, egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka. De az Úr Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, és egyiptomi urának a házában élt.” Hasonlóképpen elbeszéli azt az áldást is amely megtapasztalható amikor valakinek helyes az Istenhez és a tapasztalt körülményekhez való hozzáállássa. Persze József nem volt tökéletes, ezért különleges az, hogy nem olvasunk semmi kritikát a személyével kapcsolatosan, sem azt, hogy zúgolódott volna. És mindez anélkül, hogy Biblia lett volna a kezében.
És mikor már azt hinnénk, hogy minden végre elrendeződik, a 39:11-ben egy újabb változásról olvasunk. Ugyanúgy mint az előző, ez is egy gonosz személy (Potifár felesége), hazugsága (hamis vádja) miatt történt. De ahhoz, hogy József álmai beteljesedjenek, szükség volt erre a húzásra is. Olvassuk el az 1Mózes 39:11-20-at. “Egy napon az történt, hogy bement József a házba a munkáját végezni, és a háznép közül senki sem volt a házban. Ekkor megragadta őt az asszony a ruhájánál fogva, és azt mondta: Hálj velem! Ő azonban otthagyta ruháját az asszony kezében, futásnak eredt, és kiszaladt. Amikor az asszony látta, hogy kezében hagyta a ruháját, és kifutott, összehívta háza népét, és ezt mondta nekik: Nézzétek, egy héber embert hozott hozzánk, és az csúffá tesz bennünket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, de én hangosan kiáltottam. Amikor meghallotta, hogy hangosan kiáltozni kezdek, nálam hagyta a ruháját, futásnak eredt, és kiszaladt. Az asszony magánál tartotta József ruháját, míg az ura haza nem jött. Akkor így beszélte el neki a dolgokat: Bejött hozzám a héber szolga, akit idehoztál hozzánk, hogy csúffá tegyen engem. De amikor hangosan kiáltozni kezdtem, nálam hagyta a ruháját, és kifutott. Amikor az ura meghallotta feleségének a szavait, amelyeket neki mondott: Ilyen dolgokat tett velem a szolgád! - akkor haragra gerjedt. Fogta Józsefet az ura, és abba a börtönbe vetette, ahol a király foglyait tartották fogva; ott volt börtönben.”

Szólj hozzá!

Címkék: gondviselés mircea aioanei


2009.05.31. 15:55 Krisztus rabszolgája

Isten gondviselése: V. rész

A kormányzó gondviselés – Esettanulmány: József

 
Eddig Isten megtartó gondviselésére összpontosítottunk. Enélkül a megtartó gondviselés nélkül nem létezne semmi kormányozni és irányítani való. Mi értelme a megtartásnak cél nélkül? És hogyan lehet elérni egy célt, ha nincs kormányozva és irányítva az ami megtartatik. A Biblia arra tanít, hogy Isten egy adott céllal tartja meg az életet és tartja fenn a rendet a világmindenségben. A megtartó gondviselés kéz a kézben munkálkodik a kormányzó gondviseléssel.
Isten gondviselése csúcsainak egyike a Szentírásban, József történetében található. Az isteni ujjlenyomatok összetéveszthetetlenek az egész történet folyamán. Remélem, hogy közületek legtöbben ismeritek József történetét, amely az 1Mózes 37, 39-45 és 50-ik részben található. Akik még nem ismeritek, elolvashatjátok ezeket a szakaszokat. Ma reggel hadd frissítsük fel emlékezetünket Józseffel kapcsolatosan.
Mielőtt belemennénk József életébe, emlékeztetnélek a gondviselés definíciójára:
J.I. Packer teológus szavaival, a gondviselés „a Teremtő szakadatlan tevékenysége, Aki nagylelkűsége és jó akarata szerint rendezett létezésben tartja teremtményeit, vezérel és kormányoz minden eseményt, körülményt, valamint az angyalok és emberek cselekvéseit, és egy meghatározott cél felé irányítja azokat, az Ő dicsőségére.”
Aztán, hogy könnyebb legyen, két részre osztottuk:
A megtartó gondviselés
Isten folytonosan megtartja és létezésben tartja teremtményének minden egyes részét, a legkissebbtől a legnagyobbig, az Ő szuverén tetszésének megfelelően.
A kormányzó gondviselés
Isten vezérel és kormányoz minden eseményt, beleértve az emberek szabad cselekvéseit is, valamint kűlső körűlményeiket is, és minden dolgot a meghatározott cél felé irányít, az Ő dicsőségére.

Szólj hozzá!

Címkék: gondviselés mircea aioanei


süti beállítások módosítása