2010.02.22. 12:21 Krisztus rabszolgája

Megelőlegezett, megelőző, vagy előrehozott kegyelem?

Néhány szó a nem mentő, vagy előrehozott kegyelemről: az üdvösség kegyelemből van; egyetért ebben az arminiánus a kálvinistával. A kegyelem az üdvösség szükséges feltétele. De kell hozzá az ember döntése, állítják tévesen. De, elismerik, hogy az ember halott, és nem akar/képes dönteni, tehát a döntés elé, képesítőként, szakítanak egy keveset az üdvözítő kegyelemből, és indító vagy megelőző, vagy előrehozott kegyelemnek hivják. Szerintük ez az, ami kepessé teszi az embert, hogy elfogadóan döntsön. Ez nem üdvözítő kegyelem, mondják, az ember még nincs újjászülve, csak egy kicsit megcsiklandítva, hogy képes legyen gondolkozni, és dönteni. Ez után pedig egyesek, döntésük alapján, elfogadják az üdvözítő kegyelmet, mások pedig nem.

Csak azt felejtik el, hogy ha az indító kegyelem nem lenne, akkor egyik csoport sem lenne képes dönteni, tehát mégis csak az indító, előrehozott kegyelemtől függ mindenki üdvössége. És ha attól függ, akkor már nem indító kegyelem, hanem üdvözítő kegyelem, és épp ez az amit ők el szerettek volna kerülni: hogy ne a kegyelem legyen elől, ne attől függjön, ne a kegyelmi kiválasztástól függjön az ember üdvössége, hanem az ember döntésétől.

Ehelyett, legyen inkább a kegyelem, az üdvözítő kegyelem, és Isten terve üdvösségünk egyedüli oka: Ef. 2:8 „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” Krisztus szerezte meg nekünk, nem mi magunknak: Zsid. 12:2 „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.”

http://www.monergism.com/thethreshold/articles/onsite/prevenient.html

Szólj hozzá!

Címkék: kegyelem


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása