írta Charles H. Spurgeon
http://www.spurgeon.org/calvinis.htm
„Az ősi igazságot, amelyet Kálvin hirdetett, Ágoston hirdetett, és Pál apostol hirdetett, kell nekem is prédikálnom, máskülönben elárulom a saját lelkiismeretemet és Istenemet. Én nem alakíthatom az igazságot, és hallani sem akarok arról, hogy bármely tanitás érdes szélét lefaragjam. John Knox evangéliuma az én evangéliumom; s ami egykor végigmennydörgött Skócián, most újra végigmennydörög Anglián is."—C. H. Spurgeon
Nagy dolog úgy kezdeni a keresztyén életet, hogy jó alapos tanításban hiszünk. Egyesek húsz különböző „evangéliumot” kaptak ugyanennyi év alatt; nehéz lenne megjósolni, még hányat fogadnak el mielőtt útjuk végére érnek. Hálás vagyok Istennek, hogy nekem korán megtanította az evangéliumot, és annyira tökéletesen elégedett vagyok vele, hogy nem akarok semmilyen másikról tudni. A hitelvek folytonos változtatása biztos veszteség. Ha egy fát át kell ültetni kétszer vagy háromszor évente, nem lesz szükség nagy padlásra hogy az almákat tároljuk. Ha az emberek folyton változtatják hitelveiket, nem valószinű, hogy sok gyümölcsöt teremnek majd Isten dicsőségére. Jó ha a fiatal hívők már elejétől kezdve erősen belekapaszkodnak azokba a nagyszerű alaptanításokba, amelyeket az Úr hirdetett igéjében. Hát, ha elhinném amit egyesek az ideiglenes, kieszelt megváltásról hírdetnek, amely csak egy ideig tart, aligha lennék hálás érte; de amikor tudom, hogy azokat akiket Isten megvált, örök megváltással vált meg, amikor tudom, hogy azokat örökre megigazítja, amikor tudom, hogy egy örökké tartó szeretet örök alapjára helyezi őket, és hogy örök királyságába viszi őket, óh, akkor már elcsodálkozom, és elámulok, hogy ilyen nagy áldás adatott nekem!
„Állj meg, lelkem! Imádd és csodáld!
Kérdezd, `Miért nekem ekkora szeretet?`
A kegyelem a Megváltó családjába számol engem:
Halleluja! Köszönöm, örök hála Neked!”
Feltételezem, hogy vannak olyan személyek, akiknek az elméjük természetesen hajlik a szabad akarat tana felé. Én csak azt tudom mondani, hogy az enyém ugyanilyen természetesen hajlik a szuverén kegyelem tana felé. Néha, mikor látok egy-egy züllött alakot az utcán, úgy érzem a szivem hála könnyekre fakad, azért mert Isten soha nem engedte, hogy úgy viselkedjek mint azok. Úgy gondolom, ha Isten magamra hagyott volna, és nem érintett volna meg kegyelme által, ugyanolyan elvetemült bűnös vált volna belőlem. Teljesen végig jártam volna a bűn útját, elmerűltem volna a gonoszság mélységeiben, nem hátráltam volna meg semmilyen szenvedélytől vagy bolondságtól, ha Isten nem tartott volna vissza. Úgy érzem, a bűnösök királya vált volna belőlem, ha Isten magamra hagyott volna. Nem értem miért vagyok megváltva, hacsak nem azért mert Isten így akarta. Akármilyen őszintén keresem, nem találok magamban semmi okot amiért részese lehetek az Isteni kegyelemnek. Hogy most nem vagyok Krisztus nélkül, az csak azért van mert Krisztus beteljesítette akaratát rajtam, és az Ő akarata az volt, hogy vele legyek ahol Ő van, és osztozzak az Ő dicsőségében. A koronát nem tehetem máshová, csak annak a fejére, akinek hatalmas kegyelme megmentett attól, hogy a mélybe sülyedjek. Elmúlt éveimre visszanézve látom, hogy mindennek a kezdete Istentől volt; Istentől eredményesen. Nem tartottam lámpást, hogy megvilágítsam a napot, hanem a nap világosított meg engem. Nem én kezdtem a szellemi életem – nem, én inkább rugódoztam, és küzdöttem a szellemi dolgok ellen: mikor Ő vonzott, egy ideig nem szaladtam utána: egy természetes utálat volt a lelkemben mindennel szemben ami szent és jó. Az udvarlás nem ért célt nálam, a figyelmeztetéseket szélnek eresztettem, a menydörgést megvetettem; és szeretetének suttogásait visszautasítottam mint valamit ami a semminél kevesebb és hiábavalóság. De, biztos vagyok, mostmár elmondhatom magamról, hogy „egyedül Ő a megváltásom.” Ő volt az, aki megfordította szívemet, és térdre kényszerített Maga előtt. Mindenben elmondhatom Doddridge-al és Toplady-vel
„A kegyelem megtanította lelkemet imádkozni, és miatta szemeim eláradtak;” és most hozzátehetem, „A kegyelem tartott meg mind a mai napig, és sose fog elengedni.”
Jól emlékszek hogyan tanultam meg a kegyelem tanait egyetlen pillanat alatt. Születésemtől fogva arminiánus lévén, mint természetétől fogva mindenki más, még mindig hittem a régi dolgokat amelyeket a szószékről folyton hallotam azelőtt, és nem láttam Isten kegyelmét. Mikor Krisztushoz jöttem, azt hittem, hogy mindent én csinálok, és őszintén keresem az Urat, és fogalmam sem volt, hogy az Úr keresett engem. Nem hiszem hogy az újonnan megtért tudatában van ennek. Emlékszek pontosan a napra és órára amikor először fogadtam be ezeket az igazságokat a lelkembe – mikor, ahogy Bunyan János mondja, a szívembe égettettek egy forró vassal, és emlékszek ahogy éreztem, hirtelen egy csecsemőből férfiuvá növekedtem, haladtam a Szentírás megismerésében, azáltal, hogy megtaláltam, egyszer és mindenkorra, Isten igazságának kulcsát. Egy hétköznapi estén, mikor Isten házában űltem, nem sokat gondolkoztam az igehírdető szolgálatáról, mert nem hittem azt. Belém nyilalt a gondolat, hogy történt az, hogy te keresztyén lettél? Kerestem az Urat. De hogy történt az, hogy te kerested az Urat? Az igazság átvillant az agyamon egy pillanat alatt – nem kerestem volna Őt, ha nem lett volna valami megelőző befolyás az elmémben ami rávegyen, hogy keressem Őt. Imádkoztam, gondoltam, de aztán azt kérdeztem magamtól, hogy jutottam oda, hogy imádkozzak? Az ige olvasása késztetett az imádkozásra. Igaz, hogy olvastam az igét, de mi vezetett rá, hogy olvassam? Aztán, egy pillanat alatt megláttam, hogy Isten volt mindezeknek az alapja, és hogy Ő a hitem Szerzője, ekkor tehát a kegyelem tana megnyílt számomra, és ettől a tantól nem távolodtam el mind e mai napig, és kívánom, hogy vallomásom folyton ez legyen, „változásomat teljesen Istennek tulajdonítom.”
Egyszer voltam egy összejövetelen, ahol a felolvasott ige az volt, hogy „Ő kiválasztja a mi örökségünket” (Zsolt. 45:5); és a jóember aki a szószéken volt, eléggé meggyőződéses arminiánus volt. Ezért amikor elkezdte, azt mondta, „Ez a rész teljesen az ideiglenes örökségünkre utal, és semmi köze sincs az örök sorsunkhoz, mivel” mondta ő, „nem akarjuk, hogy Krisztus válasszon helyettünk a menny és a pokol kérdésében. Ez annyira egyszerű és könnyű, hogy minden ember akinek van egy szikrányi ép esze a mennyet fogja választani, és mindenkinek több esze van, mint hogy a pokolt válassza. Nincs szükségünk semilyen magasabbrendű intelligenciára, vagy valamilyen felsőbbrendű Lényre, hogy a mennyet vagy a pokolt válassza számunkra. A saját szabad akaratunkra van bízva, és elég bölcsességet és eléggé pontos eszközöket kaptunk, hogy itéljünk ügyünkben,” és ezért, amint ő nagyon logikusan következtetett, nincs szükség, hogy Jézus Krisztus, vagy akárki más válasszon helyettünk. Választhatnánk az örökséget magunknak minden segítség nélkül. „Ah!” gondoltam, „de, jó testvérem, nagyon igaz lehet, hogy választhatnánk, de azt hiszem valamit sokkal jobban kell akarjunk, mint azt az ép eszünk sugallhatja, ahhoz, hogy válasszuk is.
Először, hadd kérdezzem, nem kell-e mindenki közülünk elismerjen egy mindenható Gondviselést, és Jehova kezének a határozatát, mint eszközöket melyek által erre a világra születtünk? Azok akik azt hiszik, hogy utána saját szabad akaratunkra van hagyva, hogy válasszunk egyik vagy másik dolog között, hogy irányitsák lépteinket, el kell ismerjék, hogy e világra való jövetelünk nem saját akaratunk szerint történt, hanem Isten kellett akkor válasszon helyünkben. Milyen körülmények voltak hatalmunkban, amelyek által szüleinket választhattuk? Volt-e valami közünk hozzá? Nem maga Isten rendelte el szüleinket, születési helyünket és barátainkat? Nem dönthetett volna úgy, hogy a Hottentotta (afrikai őslakos) bőrével szülessek, hogy egy koszos anya szűljön, istálóban neveljen, és pogány istenek imádatára tanítson, ugyanolyan könnyen, mint hogy egy kegyes anyát adjon, aki minden reggel és este térdre boruljon és értem imádkozzon? Vagy nem tehette volna, ha úgy tetszett volna Neki, hogy valami erkölcstelen legyen a szülőm, akinek ajkairól már korán félelmetes, mocskos és trágár beszédet halljak?
Nem helyezhetett volna úgy, hogy iszákos legyen az apám, aki a tudatlanság barlangjába zárt volna, és a bűn láncaiban nevelt volna fel? Nem Isten gondviselése volt az, hogy olyan szerencsés sors jutott nekem, hogy mindkét szülőm az Ő gyermeke volt, akik törekedtek Isten félelemre nevelni?
John Newton szokott mesélni egy fura történetet, és nevetett is rajta, ahogy egy jó asszony, azért hogy bebizonyítsa a kiválasztás tanát, ezt mondta, „Ah, kedves uram, az Úr nagyon kellett, hogy szeressen engem születésem előtt, különben nem látott volna bennem semmi szeretnivalót születésem után.” Biztos, hogy ez igaz az én esetemben is; hiszem a kiválasztás tanát, mert meg vagyok győződve arról, hogy ha Isten nem választott volna engem, én soha sem választottam volna Őt; és biztos, hogy születésem előtt választott, különben soha sem választott volna utána; és számomra ismeretlen okok miatt kellett, hogy válasszon engem, mert soha sem voltam képes semmilyen okot találni magamban, ami miatt különleges szeretettel kellett volna rám tekintsen. Ezért kényszerülök elfogadni ezt a csodálatos Bibliai tanítást. Emlékszek egy arminiánus testvérre, aki azt mondta nekem, hogy átolvasta a Szentírást hússzor, vagy még annál is többször, és soha sem találta meg a kiválasztás tanát benne. Hozzátette, biztos abban, hogy megtalálta volna ha benne lenne, mivel térdelve olvasta az Igét. Azt mondtam neki, „Azt hiszem, túl kényelmetlen helyzetben olvastad a Bibliát, és ha a kényelmes székedben olvastad volna, valószinűbb, hogy megértetted volna. Imádkozz mindenképpen, és minél többet, annál jobb, de babonaság azt gondolni, hogy valamilyen jelentőséggel bír a testhelyzet amikor olvasunk: és azzal kapcsolatban, hogy hússzor átolvastad a Bibliát anélkűl, hogy bármit is találtál volna a kiválasztás tanáról, csoda, hogy egyáltalán találtál valamit: olyan sebesen kellett átrohanj rajta, hogy nem valószinű, hogy valami érthető fogalmad van a Szentírás értelméről.”
Ha bámulatos lenne nézni egy folyót, amint teljes nagyságban tör elő a földből, milyen lenne szemlélni egy hatalmas forrást, amelyből a föld összes folyói egyszerre buzognának fel, egy millió folyó formálódna egyetlen születéssel? Micsoda látvány lenne az! Ki foghatja fel? És mégis, Isten szeretete az a forrás, amelyből az irgalom összes folyamai keletkeznek, melyek valaha megörvendeztették az emberiséget: a kegyelem összes folyamai időnkben és az örök dicsőség folyamai. Én lelkem, állj eme szent kútfőhöz és imádd és magasztald, örökkön örökké, Istent, a mi Atyánkat, aki szeretett minket! A legelején, amikor ez a nagy mindenség Isten gondolatában volt, mint meg nem született erdők a makkhélyban; sokkal azelőtt mielőtt a viszhangok megzavarták volna az egyedüllétet; mielőtt a hegyek előálltak volna; és sokkal azelőtt, mielőtt fény cikázott volna az égen, Isten szerette választott teremtményeit. Mielőtt teremtett lény lett volna – mikor az étert nem lebbentette angyalszárny, mikor maga a tér még nem létezett, mikor még nem volt semmi Istenen kívűl – már akkor, az Istenség egyedűllétében, abban a mély csendben és mélységben, Isten bennseje szeretetre indúlt választottaiért. Azok nevei szívébe voltak írva, és már akkor kedvesek voltak lelkének. Jézus szerette az Övéit a világ megalapozása előtt – örök idők óta. És mikor kegyelméből elhívott engem, ezt mondta, „Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.” (Jer 31:3)
Majd, az idők teljességében, megvásárolt az Ő vérével; szíve kiáradt felém egy mély tátongó sebben, rég mielőtt én szerettem volna Őt. Sőt, mikor először megkeresett, nem elutasítottam? Mikor az ajtónál kopogott, és bebocsájtást kért, nem elűztem, és megvetettem kegyelmét? Ah, emlékszem, hogy gyakran ezt tettem, míg végűl ellenállhatatlan kegyelmének erejével ezt mondta, „Be kell jönnöm, be fogok jönni;” és aztán megváltoztatta a szívem, és rávett, hogy szeressem. Még most is ellenállnék Neki, ha nem lett volna az Ő kegyelme. Tehát, ha megvásárolt mikor bűneimben halott voltam, nem-e következik ebből, szükséges és logikus következményként, hogy Ő bizonnyára előbb szeretett engem? Az én Megváltóm azért halt meg értem, mert én hittem Benne? Nem; még nem is léteztem. Lehetséges tehát, hogy a Megváltó azért halt volna meg mert én hittem, mikor én még meg sem születtem? Lehetséges ez? Lehetséges, hogy ez a Megváltó szeretetének a forrása irányomban? Oh, nem! Megváltóm meghalt értem rég mielőtt én hittem volna. „De,” mondhatja valaki, „Ő előrelátta, hogy hinni fogsz; és azért szeretett téged.” Mit látott előre az én hitemmel kapcsolatosan? Azt látta előre, hogy én magam fogom ezt a hitet megszerezni, és magamtól fogok hinni Benne? Nem; Krisztus nem láthatta ezt előre, mert egy keresztyén sem mondaná azt, hogy a hit magától jött, a Szent Szellem ajándéka és munkája nélkül. Sok hívővel találkoztam, és beszélgettem erről a dologról; de egyet sem ismerek, aki a szívére tehetné a kezét és azt mondaná, „Én a Szent Szellem segítsége nélkül hittem Jézusban.”
Az emberi szív teljes bukottságának tana kötelez, mert azt látom, hogy romlott a szívem, és naponkénti bizonyítékom van arról, hogy testemben nem lakozik semmi jó. Ha Isten szövetségre lép a bukás előtti emberrel, az ember annyira jelentéktelen teremtmény, hogy az egy kegyes leereszkedést jelent Isten részéről; de ha Isten a bűnös emberrel lép szövetségre, aki egy visszataszító teremtmény, Isten részéről ez egy tiszta, ingyenes, gazdag, szuverén kegyelmes tett kell legyen. Mikor az Úr szövetségre lépett velem, biztos vagyok, hogy teljesen kegyelemből, semmi más okból, csak kegyelemből tette. Mikor visszagondolok, hogy micsoda tisztátalan vadállatok és ragadozó madarak barlangja volt a szívem, és milyen erős volt a megújulatlan akaratom, mennyire makacs és lázadó voltam Isten szuverén uralma ellen, mindig arra hajlok, hogy a legalacsonyabb szobát foglaljam el Atyám házában, és mikor a Mennybe kerülök, a legkissebbnél is kissebb szentek közé, a fő bűnösök közé fogok igyekezni.
A néhai Denham úr, az arcképének az aljára a következő nagyszerű szöveget írta, „Az Úré a szabadítás.” Ez a Kálvinizmus összegzése; a summája és lényege. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mit értek én Kálvinista alatt, ezt válaszolom, ”Kálvinista az, aki azt mondja, Az Úré a szabadítás.” Nem találok a Szentírásban más doktrinát ezen kívül. Ez a Biblia lényege. „Csak ő az én kősziklám és szabadítóm.” (Zsolt. 62:7) Mondj akármit, ami ennek ellentéte, és az egy eretnekség; mondj egy eretnekséget, és megtalálom a lényegét abban, hogy eltávolodott ettől az óriási, alapvető, szikla-igazságtól, „Isten az én kősziklám és szabadítóm.” Róma eretneksége nem más, mint hozzáadás Jézus Krisztus tökéletes érdemeihez – a test cselekedeteinek a beszámítása, hogy besegítsenek a megigazulásunkban. És mi az arminianizmus eretneksége ha nem valaminek a hozzáadása a Megváltó munkájához? Minden eretnekség, ha a próbakőhöz mérjük, itt lelepleződik. A személyes véleményem az, hogy nem lehet Krisztust prédikálni, mint megfeszítettet, ha nem prédikáljuk amit manapság Kálvinizmusnak neveznek. A Kálvinizmus csak egy gúnynév; a Kálvinizmus az evangélium, és semmi más. Nem hiszem, hogy hirdetni tudjuk az evangéliumot, ha nem hirdetjük a megigazulást hit által, cselekedetek nélkül; akkor sem, ha nem hirdetjük Isten szuverenitását kegyelme osztogatásában; akkor sem, ha nem emeljük magasra Jehova kiválasztó, változhatatlan, örök, állandó, hódító szeretetét; és úgy hiszem nem hirdethetjük az evangéliumot, ha nem alapozzuk a választottakért történő különleges és korlátozott engesztelésre, amelyet Krisztus elvégzett a kereszten; és nem tudok megérteni egy olyan evangéliumot, mely megengedi, hogy a szentek elbukjanak miután elhivattak, és elnézi, hogy Isten gyermekei az átok tüzében égjenek el miután egyszer már hittek Jézusban. Én utálom az ilyen evangéliumot.
„Ha valaha megtörténhetnék,
Hogy Krisztus bárányai elbukjanak,
Én ingatag, gyarló lelkem, épp
Elbukna ezerszer is egy nap.”
Ha Isten drága szentjei közül egy is elveszne, ugyanúgy elveszhetne mind; ha egy a szövetségesek közül el lehet veszve, ugyanúgy el lehet mind; és akkor nincs igaz evangéliumi igéret, a Biblia egy hazugság, és nincs benne semmi, ami megérné, hogy elfogadjam. Én magam hűtlen lennék mihelyt elhinném, hogy Istennek egy szentje valaha elbukhat végérvényesen. Ha Isten szeretett engem egyszer, akkor szeretni fog örökre. Isten a főtervező; gigantikus elméjében elrendezett mindent rég mielőtt kivitelezte volna; és mivel egyszer lefektette, Ő soha sem változtatja meg, „Ez meg fog történni,” mondja Ő, és a sors vas keze lejegyzi, és előidézi. „Ez az Én tervem,” és megáll, és nem is tudja a föld vagy a pokol megváltoztatni. „Ez az Én rendeletem,” mondotta Ő, hirdessétek ezt, szent angyalok; szakítsátok le a Menny kapuiról, démonok; de nem tudjátok megváltoztatni a rendeletet, örökre állni fog az.” Isten nem változtatja meg terveit; miért tenné? Ő mindenható, és ezért tetszését végrehajthatja. Miért kellene? Ő mindenek felett bölcs, és nem tud hibásan tervezni. Miért kellene? Ő az örök Isten, ezért nem halhat meg mielőtt terve megvalósul. Miért kellene Ő változzon? Ti értéktelen földi atomok, egy nap mulandóságai, ti kúszó rovarok egy babérlevélen, ti megváltoztathatjátok a ti terveiteket, de Ő soha, soha nem fogja megváltoztatni az Ővét. Megmondta nekem, hogy terve az, hogy megmentsen? Ha igen, akkor örökre biztonságban vagyok.
„Az én nevemet az Ő tenyeréből
Az örökkévalóság nem fogja kitörölni;
Mélyen az Ő szívébe vésve marad,
Törölhetetlen kegyelem jeleivel.”
Nem tudom egyes emberek, akik azt hiszik hogy egy keresztyén kieshet a kegyelemből, hogyan tudnak boldogak lenni. Nagyon dicséretes dolog a részükről, hogy képesek leélni egy napot kétségbeesés nélkűl. Ha nem hinném, hogy a szentek mindvégig megtartatnak, azt hiszem minden ember közűl a legnyomorúltabb lennék, mert hiányozna minden ok a vigaszra. Nem mondhatnám, akármilyen állapotba kerűlne a szívem, hogy egy buzgó vizforrás vagyok, amelynek a folyamai el nem apadnak; inkább egy időszakos forráshoz kellene hasonlítsam magam, mely akármelyik pillanatban elapadhat, vagy egy tartályhoz, amelytől nem várhatom el, hogy mindig tele legyen. Azt hiszem a legboldogabb keresztyének és a legigazibb keresztyének azok, akik sose mernek kételkedni Istenben, hanem akik úgy veszik szavát ahogy van, és elhiszik, és nem kérdeznek semmit, és biztosítva érzik magukat, mert ha Isten úgy mondta, akkor úgy lesz. Bizonyságot teszek arról, hogy nincs okom, vagy oknak még árnyéka sem, hogy kételkedjek Úramban, és kihívom a Mennyet, a földet, és a pokolt, hogy bizonyítsák be, hogy Isten hazug. A pokol mélységéből hívom az ördögöket, és a földről hívom a megpróbált és megkínzott hívőket, és a Mennyhez apellálok, és kihívom a vérben megmosott sereg tapasztalatát, és a három birodalomban nem található egyetlen személy sem, aki tanuskodhatna egyetlen tényről amely megcáfolná Isten hűségességét, vagy gyengítené kijelentését, hogy szolgái bízhatnak Benne. Sok dolog van ami megtörténhet vagy nem, de tudom ez meg fog történni –
„Ő bemutatja lelkem,
Hibátlanul és teljesen,
Arcának dicsősége előtt
Nagy mennyei öröm között.”
Az ember minden terve kudarcot vallott, de nem így Isten terve. Az emberek megszeghetik igéreteiket – sok igéret azért van, hogy megszegjék – de Isten igéretei mind beteljesülnek. Ő igéret tevő, de soha sem volt igéret szegő; Ő egy igéret megtartó Isten, és minden egyes gyermeke ezt be fogja bizonyítani. Ez az én hálás, személyes bizodalmam, „Az Úr véghez viszi azt ami rám vonatkozik” – érdemtelen, elveszett, tönkrement személyemre. Ő meg fog menteni engem; és
„Én, a vérben megmosott tömegben
Lengetni fogom a pálmát, és viselni a koronát,
És kiáltani hangos diadalát.”
Egy olyan országba megyek, amelyben a föld ekéje sohsem szántott, mely zöldebb mint a föld legjobb legelői, és gazdagabb mint a legbőségesebb aratás. Megyek egy épületbe mely gyönyörűbb minden építészeti remekműnél. Nem halandó elgondolása; „Isten épülete az, nem kézzel csinált hajlék, örökkétartó a Mennyekben.” Amit tudni és élvezni fogok a Mennyben, azt mind az Úrtól fogom kapni, és ezt fogom mondani, mikor végre megjelenek Őelőtte –
„A kegyelem minden munkát megkoronáz,
Örökkön örökké,
Elhelyezi a Mennyben a legmagasztosabb követ,
És megérdemli a dicséretet.”
Tudom vannak egyesek, akik teológiai rendszerük miatt szükségesnek gondolják, hogy korlátozzák Jézus vérének érdemét: ha az én teológiai rendszeremnek ilyen korlátozásra lenne szüksége, szélnek ereszteném. Nem tudom, nem merem megengedni, hogy ez a gondolat helyet találjon elmémben, annyira hasonlít a káromlásra. Krisztus elvégzett munkájában egy óceán érdemet látok; mérőónom nem találja az alját, a szemem nem lát partot. Elegendő érdem kell legyen Krisztus vérében, ha Isten úgy akarta volna, hogy megváltson mindenkit nem csak ezen a világon, hanem mindenkit tíz ezer világon, ha megszegték volna Teremtőjük törvényét. Ha elismered, hogy a végtelenségről beszélünk, a korlátok a kérdésen kívül esnek. Mikor egy Isteni Személy az áldozat, nem beszélhetünk korlátozott értékről. Határ és mérték nem alkalmazható fogalmak az Isteni áldozatra. Az Isteni szándék célja meghatározza a végtelen áldozat alkalmazását, de nem változtatja azt véges munkává. Gondolj azok sokaságára, akiket Isten már kegyelmében részesített idáig. Gondolj a számtalan seregekre a Mennyben: ha ma bevezetnének oda, ugyanolyan könnyen megszámolhatónak találnád a csillagokat, vagy a tenger homokját, mint azokat akik a trón előtt vannak most. Ők keletről és nyugatról, és északról és délről jöttek, és Ábrahámmal és Izsákkal és Jákóbbal vannak letelepedve Isten királyságában; és azokon kívűl, akik a Mennyben vannak, gondolj a megváltottakra a földön. Áldott legyen Isten, mert az Ő választottai a földön miliókban számolhatók, úgy gondolom, és eljönnek a napok, ragyogóbb napok mint a mostaniak, amikor számtalan sokaságnak adatik meg, hogy megismerjék a Megváltót, és örvendezzenek Benne. Az Atya szeretete nem csak egy kevésnek szól, hanem egy igen nagy tömegnek. „Egy nagy sokaság, melyet megszámlálni senki sem tud,” lesz látható a Mennyben. Az ember fel tud fogni egész nagy számokat; indítsd be Newtonjaidat, a legerősebb számítógépeidet, és azok megszámolnak óriási számokat, de Isten és egyedül Isten tudja megmondani az Ő megváltottai számát. Úgy hiszem többen lesznek a Mennyben mint a pokolban. Ha valaki megkérdezi miért hiszem így, azt válaszolom mert Krisztus kell legyen az első mindenben, és nem tudom elképzelni, hogy lehet Ő az első, ha a Sátán hatalmában többen lesznek mint a Mennyben. Ráadásul sohsem olvastam, hogy a pokolban nagy sokaság lesz, melyet egy ember sem tud megszámolni. Örülök hogy tudom, hogy a gyermekek lelkei, mihelyt meghalnak, a menyországba sietnek. Gondold el, hogy ilyenekből is milyen nagy sokaság van! Aztán már ott vannak a Mennyben számtalan tizezrek lelkei akik megigazíttattak – megváltottak minden nemzet és rokonság és nép és nyelvből; és még jobb idők jönnek, mikor Krisztus vallása egyetemes lesz; mikor –
„Egyik sarkponttól a másikig
Uralkodik határtalan hatalommal;”
Mikor teljes királyságok térdet hajtanak Őelőtte, és nemzetek születnek egy nap alatt, és a birodalom ezer évében elegen váltatnak majd meg, hogy bepótolják az elmúlt ezer évek hiányait. Krisztus lesz az Úr mindenhol, és az Ő dicsérete fog hangozni minden országban. Krisztusé lesz végre az elsőbbség; az Ő kisérete sokkal nagyobb lesz mint az, amely a pokol elkeseredett fejedelmének szekerét fogja követni.
Egyes személyek szeretik az általános engesztelés doktrináját, mert azt mondják, „Annyira szép. Gyönyörű gondolat, hogy Krisztus minden emberért meghalt; biztató,” mondják, „az emberi ösztön számára; van benne valami örömteljes és szép.” Elismerem, hogy van, de a szépség gyakran együtt jár a hamissággal. Sok minden van amit csodálhatnék az általános engesztelés elméletében, de hadd mutassam be, mi az amit e vélekedés feltétlenűl jelent. Ha Krisztus a kereszten meg szándékozott menteni minden embert, akkor szándékában volt megmenteni azokat is akik elvesztek mielőtt Ő meghalt. Ha a tan igaz lenne, hogy meghalt minden emberért, akkor Ő meghalt egyesekért akik a pokolban voltak mielőtt Ő eljött volna a világba, mert kétségtelenűl voltak már sokan ott, akik oda kerültek bűneik miatt. Továbbá, ha Krisztus szándékozott megmenteni minden embert, mennyire sajnálatosan kiábrándult, mert Ő maga mondta, hogy van egy tó, mely tűzzel és kénkővel ég, és a fájdalom eme szakadékába vettettek egyesek épp azok közül, akik, az általános megváltás elmélete szerint, az Ő vére árán megváltattak. Ez számomra ezerszer visszataszítóbb felfogás mint akármelyik azok közűl amelyeket a kálvinista és keresztyén specifikus vagy partikuláris engesztelés doktrinájával kötnek össze. Azt gondolni, hogy az én Megváltóm meghalt olyan emberekért akik a pokolban voltak vagy vannak, túl iszonyatos feltevés hogy helyt adjak neki. Elképzelni csak egy pillanatra is, hogy Ő Helyettesítő áldozat volt minden emberért, és hogy Isten, miután előbb megbüntette a Helyettesítőt, megbünteti magukat a bűnösöket is, ellenkezni tünik minden az Isteni igazságosságról való elgondolásommal. Azt gondolni, hogy Krisztus bűnhődött és engesztelést végzett minden ember bűnéért, és utána egyesek ugyanazok közül bűnhődjenek azokért a vétkekért amelyekért Krisztus már bűnhődött, számomra a legnagyobb gonoszságnak tünik, amelyet Szaturnus, vagy Janusz, vagy a Thugok istennője, vagy a legördögibb pogány istenségek számlájára írhatók. Isten őrizzen, hogy valaha így gondolkozzunk Jehováról, Aki igazságos, bölcs és jó!
Egyetlen élő lélek sem kapaszkodik szorosabban a kegyelem tanaiba, mint én, és ha akárki megkérdez, szégyelem-e, hogy kálvinistának nevezzenek, azt válaszolom – azt kívánom, hogy csak keresztyénnek nevezzenek; de ha megkérdezel, vallom-e a doktrinális nézeteket amelyeket John Calvin vallot, azt válaszolom, és örömmel bevallom, hogy nagyjarészt igen. De távol áll tőlem, hogy azt képzeljem, a Sion falain belűl csak kálvinista keresztyének vannak, vagy hogy senki sincs megváltva, aki nem vallja nézeteinket. A legszörnyűbb dolgok hangoztak el John Wesley, az arminiánusok modern hercegének jelleméről és szellemi állapotáról. Csak annyit mondthatok róla, hogy miközben utálok sok tant azok közül, amelyeket hírdetett, mégis magát az embert nagyobbra becsülöm minden más Wesley-követőnél; és ha kerestetne két apostol, hogy odaszámoltassanak a tizenkettő mellé, nem hiszem, hogy találhatnánk két embert, akik jobban oda illenének mint George Whitefield és John Wesley. John Wesley jelleme minden elképzelés felett áll ami az önfeláldozást, buzgóságot, szentséget és Istennel való közösséget illeti; messze felette élt a hétköznapi keresztyén közönséges szintjének, és egy volt azok közűl, „akikre a világ nem volt méltó.” Úgy hiszem sokan vannak akik nem látják ezeket az igazságokat, vagy legalábbis nem látják úgy ahogy mi elmondjuk, akik mégis elfogadták Krisztust Megváltójuknak, és ugyanolyan kedvesek a kegyelem Istenének szívében mint a legalaposabb kálvinista a Mennyben vagy itt a földön.
Azt hiszem nem különbözök a hyper-kálvinista testvéreimtől abban amit hiszek, de különbözök tőlük abban amit ők nem hisznek. Nem vallok semmivel sem kevesebbet náluk, de egy kicsivel többet, és azt hiszem többet a Szentírásban kijelentetett igazságból. Nem csak néhány sarkalatos tanítás létezik, amelyek segítségével kormányozhatjuk hajónkat északra, délre, keletre és nyugatra, hanem ahogy az Isten Szavát tanulmányozzuk, elkezdünk tanulni valamit az észak-nyugatról és észak-keletről, és minden másról ami a négy égtáj között van. Az igazság rendszere amit a Szentírás felfed nem egyszerűen egy egyenes vonal, hanem kettő; és egy ember sem fogja helyesen látni az evangéliumot, amíg nem tudja, hogyan kell a két vonalat egyszerre nézni. Példáúl azt olvasom a Biblia egyik könyvében, hogy „A Lélek és a menyasszony így szól: "Jöjj!" Aki csak hallja, az is mondja: "Jöjj!" Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” Mégis egy másik része az ihletett Igének úgy tanít, hogy „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Egyik helyt azt látom, hogy Isten gondviselése uralkodik minden felett, és mégis azt látom, és nem tehetem, hogy ne lássam, hogy az ember azt teszi ami neki tetszik, és Isten az ember cselekedeteit, nagyjarészt a saját szabad akaratára hagyta. Így, ha azt állítanám, hogy az ember annyira szabad cselekvésében, hogy Isten egyáltalán nem irányítja cselekedeteit, nagyon közel kerülnék az ateizmushoz; és ha másrészt kijelenteném, hogy Isten érvénytelenít mindent amit az ember tesz, annyira hogy nem eléggé szabad ahhoz, hogy felelős legyen, akkor azonnal a szabadelvűséghez vagy fatalizmushoz jutok. Hogy Isten eleve elrendel, és mégis az ember felelős, két olyan tény amelyet kevesen látnak tisztán. Úgy tünik összeegyeztethetetlenek és egymásnak ellentmondóak. Ha tehát a Biblia egyik része azt tanítja, hogy minden eleve el van rendelve, ez igaz; és ha egy másik Igében azt találom, hogy az ember felelős minden tettéért, ez igaz; és csak az én bolondságom vezet oda, hogy azt képzeljem, ez a két igazság ellent kell mondjon egymásnak. Ugy hiszem, nem lehet őket egybe kovácsolni egy földi üllőn sem, de biztosan eggyé válnak az örökkévalóságban. Ez két olyan vonal, amely annyira párhuzamosnak tünik, hogy az az emberi elme sem mely legmesszébb követi, nem fogja felfedezni, hogy összefut, de összefut, és valahol az örökkévalóságban találkozik, Isten trónjához közel, ahonnan minden igazság ered.
Gyakran elhangzik, hogy ezek a doktrinák amelyeket mi hiszünk, könnyen bűnbe vihetnek. Hallottam határozottan állítani, hogy ezek a magasztos doktrinák amelyeket mi szeretünk, és amelyeket megtalálunk a Szentírásban, szabadosak. Nem tudom kinek van mersze ezt állítani, ha figyelembe vesszük, hogy a legszentebb emberek ezekben hittek. Megkérdezem attól, aki azt meri mondani, hogy a kálvinizmus szabados vallás, mit gondol Ágoston, vagy Kálvin, vagy Whitefield jelleméről, akik egymást követő korokban a kegyelem tanainak nagy hírdetői voltak; vagy mit fog mondani a puritánokról, akiknek az írásai tele vannak ezekkel? Ha valaki arminianista lett volna azokban a napokban, a létező legaljasabb eretneknek számították volna, de most minket néznek eretnekeknek, és ők a hithűek. Mi tértünk vissza a régi tanításhoz; mi tudjuk visszavezetni származásunkat az apostolokig. Az ingyen kegyelemnek eme fonala, mely végig fut a Baptista prédikációkon, tartott meg minket mint felekezetet. Ha ez nem lett volna, nem lennénk ott ahol ma vagyunk. Egy arany fonalat követhetünk vissza egész Jézus Krisztusig, egy sor hatalmas ősön keresztűl, akik mind vallották ezeket a dicsőséges igazságokat; és ezt kérdezhetjük őket illetőleg, „Hol találhatnánk szentebb és jobb embereket a világon?” Egyetlen tanításról sem mondható, hogy jobban megőrzi az embert a bűntől, mint Isten kegyelmének tana. Azok akik „szabados tanításnak” nevezték, semmit sem tudtak róla. Szegény tudatlan emberek, kevés fogalmuk volt arról, hogy a saját hitvány anyaguk volt a legszabadosabb tanítás az ég alatt. Ha igazán ismerték volna Isten kegyelmét, hamarosan meglátták volna, hogy semmi sem őriz jobban a hazugságtól, mint az a tudat, hogy Isten kiválasztott minket a világ teremtése előtt. Nincs semmi ami Mellette tarthatna, egyszerűen hálából, jobban, mint az örök állhatatosságomba és az Atyám változhatatlan szeretetébe vetett hit. Semmi sem teszi az embert kegyesebbé, mint az igazságba vetett hit. Egy hazug doktrína hamar hazug gyakorlatot eredményez. Egy embernek nem lehet téves hite, anélkűl, hogy idővel tévessé ne válna az életvitele. Úgy hiszem az eggyik természetesen szüli a másikat. Minden ember közűl, azoknak van a legönzetlenebb jámborságuk, a legmagasztosabb hódolatuk, a legbuzgóbb odaadásuk, akik hiszik, hogy kegyelemből váltattak meg, cselekedetek nélkűl, hit által, és ez nem tőlük van, hanem Isten ajándéka. A keresztyének kellene figyeljenek, és vigyázzanak, hogy mindig így legyen, különben újra megfeszítik Krisztust, és meggyalázzák őt.
Robert Babos 2016.05.25. 17:12:11
Nagyon tetszenek a cikkek es a forditasok amiket, vegez ezen a weboldalon. Nagyon orulok hogy azt latom h magyarul is vannak ilyen egeszeges tanitasok es emberek akik helyesen latjak az Urnak a tanitasait.
Nekem is van egy hasonlo web oldalam es azt szerettem volna megkerdezni, hogyha kifuggeszthetem-e oda egyes cikkeket errol az oldarol?
Termeszetesen hogy a forrast es a szerzoket kozzetennem (a jogokat fenntartva).
Varom valaszat,
az Ur aldja,
Robert.
Krisztus rabszolgája 2016.05.25. 17:35:28
Kedves testver!
Orulok, hogy hasznos az iras es forditas.
Ajanlom figyelmedbe a kovetkezo oldalakat is:
www.reformaltbaptista.hu
divinity.szabadosadam.hu
Szabadon felhasznalhatok az anyagok.
Orommel vennenk a szemelyes ismerkedest is.
Isten aldjon!
Miklos