Részlet R.C. Sproul „A Szentírás megismerése” című könyvéből (negyedik fejezet: A bibliaértelmezés gyakorlati szabályai; negyedik alcím: A „magától értetődőt” a konkrétan megfogalmazott dolgokkal kell értelmezni)
A nyelv dolgában különbséget teszünk a magától értetődő és a kifejezett, nyílt dolgok között. Sokszor a különbség csak fokozat kérdése és így össze lehet zavarni. De általában jól elkülöníthető az, amit ténylegesen megfogalmaznak, és az, ami kimondatlan marad, de magától értetődő. Meg vagyok győződve arról, hogy ha ezt az egy szabályt következetesen betartanák a keresztyén közösségek, a minket megosztó tantételi különbségek nagy része megoldódna. A magától értetődő és a kifejezett összezavarásának pontján könnyű gondatlannak lenni.
Számos utalást olvastam az angyali lények állapotáról, melyszerint ők nemnélküliek. Hol mondja a Biblia, hogy az angyalok nemnélküliek? Az a szakasz, amit mindig ezen állítás támogatására használnak, a Mk 12:25-ben található meg. Itt Jézus mondja, hogy a mennyben nem lesz nősülés vagy férjhez menés, hanem olyanok leszünk, mint az angyalok. Ez magába foglalja azt, hogy az angyalok nem házasodnak, de azt is jelenti, hogy az angyalok nemnélküliek? Azt jelenti ez, hogy mi nemnélküliek leszünk a mennyben? Lehet, hogy az angyalok tulajdonképpen nemnélküliek és ez az oka annak, hogy nem házasodnak, de a Biblia ezt nem mondja. Nem lehetséges, hogy az angyalok más ok miatt nem házasodnak meg, mint az, hogy nemnélküliek? Az angyalok nemnélkülisége lehetséges következtetés a textusból de nem szükségszerű következtetés. Az ember, mint férfi és nő természetéről sok bibliai utalás van, amely mintha erősen sugalmazná azt, hogy nemiségünk meg lesz váltva, de nem megsemmisítve.
A következések több, mint gondatlan kezelésének egy másik példája látható Jézus feltámadott teste természetének kérdésében. Láttam Jézus megdicsőült testéről olyan leírásokat, melyek szerint az egy olyan test, amely képes akadálytalanul mozogni a szilárd tárgyakon keresztül. Az ilyen állítás bibliai igazolása a Jn 20:19-ben található: „Amikor beesteledett, azon a napon, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség néktek!” Nézzük meg gondosan a textus szavait. Mondja-e, hogy Jézus „anyagtalanodott” és átáradt az ajtón keresztül? Nem, azt mondja, hogy az ajtók zárva voltak és Jézus eljött és megállt középen. Miért említi a szerző, hogy az ajtók zárva voltak? Talán hogy jelölje Jézus bámulatos megjelenésének módját. Vagy csupán hogy kihangsúlyozza azt, amit valójában ki is mond, ti. hogy a tanítványok féltek a zsidóktól. Lehetséges, hogy Jézus eljött megijedt tanítványaihoz, akik összezsúfolódtak a zárt ajtók mögött, kinyitotta az ajtót, besétált és elkezdett beszélni hozzájuk? Itt szintén lehetséges, hogy Jézus tulajdonképpen átáradt az ajtón keresztül, de a szöveg nem mondja ezt. Jézus feltámadott testéről való nézetet összeállítani e szöveg alapján jogtalan spekuláció és gondatlan exegézis.
Az nyilvánvaló, hogy túl sokat lehet beleolvasni a magától értetődő dolgokba. Ezt olyan könnyű megtenni, hogy ebbe a hibába még a leggondosabb tudósok is beleeshetnek. Az egyik legpontosabb hitvalló nyilatkozat, amit valaha is írtak, a Westminsteri Hitvallás. A westminsteri hittudósok által bemutatott gondosság és óvatosság a dokumentum fogalmazásában rendkívüli. Mégis az eredeti dokumentumban van egy ragyogó példája egy hallgatólagos dologból való túlzott, hibás következtetésnek. A hitvallás azt mondja, hogy nem kell imádkoznunk a halálos bűnt elkövető személyekért, idézve az 1Jn 5:16-ot. A textus így szól: „Ha valaki látja, hogy a testvére nem halálos bűnt követ el, könyörögjön érte, és életet fog adni neki, aki nem halálos bűnt követ el. Van halálos bűn: nem az ilyen esetre mondom, hogy könyörögjön.”
Ebben a textusban János buzdítja olvasóit, hogy imádkozzanak olyan testvérekért, akik bűnei nem halálosak. Nem tiltja meg a halálos bűn elkövetőiért való imádságot. Azt mondja: „Nem az ilyen esetre mondom, hogy könyörögjön.” Ez különbözik ettől: „Az ilyen esetekre azt mondom, hogy ne könyörögjön.” Az első állítás csupán a parancs hiánya; a második egy határozott tiltás. Ezért ha képzett tudósok, akik egy komoly gyűlésen találkoznak, hogy közös erőfeszítéssel exegetáljanak, eltéveszthetnek egy olyan kényes pontot, mint ez, mennyivel inkább elővigyázatosaknak kell lennünk, amikor egyedül foglalkozunk a textussal?
Nemcsak akkor vannak problémáink, amikor túl sokat következtetünk a Szentírásból, hanem akkor is, amikor a kifejezetten tanított dolgokkal ellentétben álló beleértésekkel nézünk szembe. Amikor olyasmit következtetnek, ami ellentétben áll azzal, ami kifejezetten állítva van, el kell utasítani a következtetést.
A kálvinisták és az arminiánusok örökös vitájában a kérdéseknek nincs végük. Anélkül, hogy e vitapontok teljeskörű tárgyalásába kapcsolódnék, hadd illusztráljam a magától értetődő és a kifejezett kérdéseket egy ismétlődő probléma segítségével. Tekintettel a bukott ember azon erkölcsi képességére, hogy magát Krisztushoz tudja fordítani a Szentlélek erejének segítsége nélkül, sokan érvelnek, hogy az ember természetes erejével képes magát Krisztus felé fordítani. Számtalan szakaszt, úgymint: „hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne” (Jn 3:15) idéznek a vitában. Ha a Biblia azt mondja, hogy „aki csak hisz,” ez nem azt foglalja magába, hogy bárki hihet és válaszolhat Krisztusnak önállóan? Nem foglalja magába az „aki csak” az egyetemes erkölcsi képességet?
Az ilyen szakaszok sugalmazzák az egyetemes képesség beleértését, de az ilyen beleértéseket vissza kell utasítani, ha szemben állnak egy kifejezett tanítással.
Hadd kezdjük az ilyen szakaszok vizsgálatát úgy, hogy arra korlátozzuk magunkat, ami ténylegesen és kifejezetten le van írva: „aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.” Ez a vers kifejezetten tanítja, hogy mindazok, akik a hívők kategóriájában vannak (A) azoknak a kategóriájában lesznek, akiknek örök életük van (B). Minden A-ból B lesz. De mit mond arról, hogy kik fognak hinni: kik lesznek az A kategóriában? Egyáltalán nem mond semmit. Semmit nem beszél arról, hogy mi szükséges a hithez, hogy kik fognak vagy kik nem fognak hinni. Máshol a Szentírásban azt olvassuk: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya.” (Jn. 6:65). Ez a szakasz kifejezetten az ember Krisztushoz jövetelének képességéről beszél. Az állítás egy egyetemes tagadó állítás egy hozzácsatolt kivételt jelző mellékmondattal. Azaz a szakasz világosan állítja, hogy senki nem tud (nem képes) Krisztushoz jönni; a kivételt jelző mellékmondat pedig azt mondja: hacsak nem az Atya adta meg neki. Ez a vers kifejezetten tanítja, hogy szükséges egy előfeltételnek eleget tenni, mielőtt valaki képes lenne Krisztushoz jönni. Ez az előfeltétel az, hogy kell, hogy „az Atya adja meg neki.” Itt szintén nem az a lényeg, hogy elintézzük a kálvinisták és az arminiánusok közötti vitát, hanem inkább az, hogy bemutassuk, hogy ezen a ponton nem lehet a beleértett dolgokat felhasználni a kifejezett tanítás érvénytelenítésére.
Az összehasonlító állításokból levont következtetések is kérdésesek. Nézzünk meg egy híres szakaszt a korintusiakhoz írt első levélből, amely sokak botlását okozta. Pál mondja a cölibátus és a házasság értékéről: „Azért, aki férjhez adja hajadon leányát, az is jól cselekszi, de aki nem adja férjhez, még jobban cselekszi” (1Kor 7:38). Hányszor hallottad, hogy azt mondják, Pál ellene volt a házasságnak vagy azt mondta, hogy a házasság rossz? Ezt mondta ő tulajdonképpen? Nyilvánvalóan nem. Összehasonlítja a jót a jobbal, nem pedig a jót a rosszal. Ha egy dologról azt mondják, hogy jobb, mint egy másik, ebből nem következik az, hogy az egyik jó és a másik gonosz. Vannak összehasonlítható szintjei a jóságnak.
Az összehasonlító értékek azonos problémája merült fel a nyelveken szólás vitapontjában a hatvanas években. Pál mondja: „Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi. Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább, ha prófétálnátok; mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken szól, kivéve, ha meg is magyarázza, hogy a gyülekezet is épüljön belőle” (1Kor 14:4-5). Hallottam a nyelveken szólás vitájának mindkét pártját, amint kiforgatta ezt a szakaszt. A nyelveken szólás ellenzői azt hallják Páltól itt, hogy a prófétálás jó és a nyelveken szólás rossz. Megint nem értették meg, hogy itt egy összehasonlítás van a jó és a jobb között. A nyelveken szólás pártolóit hallottam úgy beszélni, mintja a nyelveken szólás sokkal fontosabb volna, mint a prófétálás.
A „magától értetődőt a konkrétan megfogalmazott dolgokkal kell értelmezni„ szabállyal közeli rokonságban és összefüggésben van a másik szabály: „értelmezni a homályost a világos fényében.” Ha a világost értelmezzük a homályos fényében, egyfajta titkos értelmezésbe sodródunk, amely elkerülhetetlenül szektásodáshoz vezet. Az alapszabály, a gondosság szabálya: gondos elolvasása annak, amit a szöveg valójában mond, sok zavartól és eltorzítástól fog megkímélni. Nem feltétlenül szükséges a kimagasló logika-ismeret, csupán a józan ész egyszerű alkalmazása. Néha a vita heve józan eszünk elvesztését okozza.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.