Krisztus rabszolgája

Érdekes megfigyelni a „bizonyságtétel” szó használatát. Egy gyors tanulmányozás után úgy tünik, ez a szó teljesen csak kegyes szövegkörnyezetben használatos. Nem található az egyszerübb szótárakban, és az interneten is csak vallásos irásokban jelenik meg. A Bibliában főnévként 7-szer fordul elő, de bizonyságról több mint 300-szor olvashatunk, tehát ennyiszer tesz valaki bizonyságot. Érdekes megjegyezni, hogy a „bizonyságtevés” szó nem létezik a Bibliában, csakis a kegyes nyelvezetben; az interneten például egy böngésző 1000 bekezdést ad a „bizonyságtevés”-re, és 30000 bekeztést a „bizonyságtétel”-re.

Ha összehasonlítjuk a szót a más nyelvű Bibliákban használt szavakkal, sokkal elterjedtebb, hétköznapibb kifejezéseket találunk: vallomás, tanúbizonyság, tanúság, tanítás. Figyeljük meg, hogy a János 1:20-ban is a „vallani” szó jelenik meg.

Miért mondom el mindezt? Azért mert az az érzésem, hogy ez a szó tulságosan, és helytelenűl, egy kegyes, illyesztő, és gyakran visszataszító szóvá vált. Csak vallásos körökben használatos; ha valaki maga a bizonyságtételt alkalmazza, illyesztő személlyé válik úgy a hivők, mint a hitetlenek szemében. A hívők azt gondolják róla, hogy lehet egy megrögzött, fölényeskedő ember, esetleg egy elvont szent ember, aki nem tudja, milyen a valódi élet, milyen nehéz szent életet élni, milyen nehéz eljutni arra a lelki szintre, ahol másnak is jön, hogy bizonyságot tegyen. És ha megfigyeljük a 2Péter 1:1-11-ig terjedő szakaszt, észrevehetjük, hogy valóban, a „minden ember iránti szeretet,” vagy mentő szeretet, a megszentelődési folyamat végén található, tehát egy lelkileg érett emberre vall.

Továbbá visszataszító szó lehet hívő körökben, amikor felkérnek, hogy tegyél bizonyságot, és azt kell mondanod, hogy nincs, nem vagy készen. Olyankor legszivesebben azt kívánnád, bárcsak ez a szó, és parancs, egyáltalán ne létezne.

Azért is lehet ilyesztő, mert a lelki felnőtt mélyebb látással rendelkezik, és talán észreveheti az okát is annak, amiért nem vagy kész bizonyságot tenni, tudniillik hogy talán melengetsz egy bűnt, esetleg egyáltalán nem vagy ujjászületve, hanem csak egy képmutató vagy.

Nemhívő körökben is lehet illyesztő és visszataszító dolog, mert egy jó bizonyságtétel feltárja állapotodat, döntés elé állít, félelmetes dolgokat helyez kilátásba ha nem térsz meg. És ha megkeményíted szívedet, a bizonyságtevő barátod pedig látva utad végét, mentő szeretettel kitart, bizonyságtétele visszataszítóvá válik. Érdekes megfigyelni, ahogyan Pál bizonyságtételének hatására, amikor Félix helytartónak igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendô ítéletről szólt, megrémülve mondta Félix: „Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak” (Ap.csel 24:25).   

A János 1:5-ben ezt olvassuk: „A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.” A János 3:19-ben ezt: „Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak.” Ha még idézzük az Ézsaiás 55:10-11-et is: „Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” És még megfigyeljük a Jakab 1:22-24-et: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt.” Ezek alapján kijelenthetjük a következőket: a hirdetett igének, és az általa terjedő világosságnak mindig van valamilyen hatása. Ha egy hitetlennek hirdetjük, vagy teszünk bizonyságot, az a Szent Lélek bizonyító ereje által (1Kor. 2:4) vagy hitre jut, vagy bűnszeretete miatt megkeményíti szívét. Ha egy hivőnek hirdetjük, vagy teszünk bizonyságot, az a Szent Lélek ereje által vagy szentebbé, Krisztus dicsőséges testéhez hasonlóbbá válik (Fil. 3:21), és az Úr képére formálódik át (2Kor. 3:18), vagy bűnt dédelgetve becsapja magát, és nem hozza meg az ige tiszta tükrében kijelentett szükséges változtatásokat.

Ezeket megfigyelve, láthatjuk mennyire fontos feladat a bizonyságtétel. Megerősítés, bíztatás képpen említsünk itt még meg két igeverset. Mérjük le magunkat ezek alapján:

Máté 10:32 – „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt.”

És 1János 2:23 – „Senkiben nincs meg az Atya, a ki tagadja a Fiút. A ki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan.”

Nézzük tehát meg alapigénket, és fedezzük fel a bizonyságtételeket:

 - János bizonyságtétele magáról: János 1:20 – „Akkor vallott, és nem tagadott. Ezt vallotta: "Én nem a Krisztus vagyok."” Ebből megtudjuk: János nem a Krisztus.

- János bizonyságtétele Illésről és a prófétáról: János 1:21 – „Erre megkérdezték tőle: "Hát akkor? Illés vagy te?" De kijelentette: "Nem az vagyok." - "A próféta vagy te?" Így válaszolt: "Nem."” Ebből megtudjuk: Illés és a próféta nem János. Azt is megtudjuk, hogy Illés földi, romlandó, gyalázatos, erőtlen teste halott, és az 1Korinthus 15:42-ból megtudjuk, hogy majd feltámasztatik romolhatatlanságban. Reinkarnáció nincsen. És a Próféta, akit Isten az 5Mózes 18-ban is megigér, más valaki.

- A kérdezők bizonyságtétele magukról: János 1:22 – „Ezt mondták tehát: "Ki vagy? - hogy választ adhassunk megbízóinknak: mit mondasz magadról?"” Ebből megtudjuk: a kérdezők küldöttek, megbízottak. Hogy ki küldte őket? Azt is megtudhatjuk, ha jobban utánanézünk. Más igehelyekből megtudjuk azt, hogy Jánost is, Jézust is többször megkörnyékezték a különböző vallási pártokhoz, a farizeusok vagy szaduceusok pártjához tartozó képviselők, valamint az írástudók, hogy kisértsék, kipróbálják, hibát, és végső soron elítélendő dolgokat találjanak bennük, hogy végezzenek velük.

- János bizonyságtétele magáról: János 1:23 – „Erre ő így felelt: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta." Ebből megtudjuk: János egy egyszerű eszköz, egy szócső, egy kiáltó hang. Az idézett Ézsaiás 40:1-11-el összevetve pedig a továbbiakat tudjuk meg: János egy vigasztaló, jó hírt, szabadulást, megtérést hírdető nagy hang, valamint kűldőjéhez, az Úr üzenetéhez hűséges hang. Egy igaz próféta.

- János bizonyságtétele hallgatóiról: ugyancsak a János 1:23-ból megtudjuk, hogy Jánosnak egy süket fülű, lelki pusztaságban élő, görbe utakon járó, tehát megtérésre szoruló hallgatósággal van dolga. Ráadásul Ézsaiás 40-ből azt is megtudjuk, hogy hallgatói lelki rabságban élő, bűneikért az Úr kezétől igazságosan bűnhődő (Zsolt. 51:6, Róma 3:45), cselekvésre, változtatásra, megtérésre hangosan felszólított emberek; ugyanakkor gyenge porszem emberek, akik az Úr dicsőségét egyszer majd bizonyára meglátják, vagy kegyelmében, vagy haragjában (Róma 9:22-23).

- A farizeusok bizonyságtétele saját lelki látásukról: János 1:24-25 – „A küldöttek között voltak farizeusok is, és ezek tovább kérdezték őt: "Miért keresztelsz tehát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta?"” Ebből megtudjuk: mennyire vakok voltak, mennyire értetlenek, más helyről pedig azt is, mennyire figyelmetlen olvasók. Hogy ezt jobban lássuk, figyeljük meg a következő igeverseket:

- Máté 15:14 – „Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek," mondta Jézus, mikor egyszer farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből hozzá, hogy tanítványait törvényszegéssel vádolják.

- Máté 15:16 – „Ő pedig így szólt: "Még ti is értetlenek vagytok?” Ezt tanítványainak mondta Jézus, miután külön vonultak a sokaságtól, és kiderűlt, hogy tanítványai, a farizeusokhoz hasonlóan, nem értették Jézus tisztaságról szóló tanítását.

- Márk 12:26 – „Arról pedig, hogy feltámadnak a halottak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene?” Jézus tízszer elmarasztalja a farizeusokat, és a többi vezetőket ezzel a kifejezéssel.

Folytassuk a bizonyságtételekkel:

- János bizonyságtétele az ő keresztségéről, vagyis a megkeresztelkedésről: „János így válaszolt nekik: "Én vízzel keresztelek.”” Ebből, és az 1Péter 3:21-ből megtudjuk: a keresztség képmás gyanánt tart meg minket; a keresztség nem a test szennyének a lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése vagy bizonysága Isten iránt, a Jézus Krisztus feltámadásában bízva. Néhány szó még János keresztségéről, John MacArthur magyarázatából: „János keresztsége szimbólumának a gyökere valőszinüleg az Ószövetségben található, talán 3Mózes 15:13-ban. A keresztséget már hosszú ideje gyakorolták akkor, amikor pogány prozeliták tértek át a Judaizmusra. Tehát János keresztsége erőteljesen és dramatikusan szimbolizálta a megtérést. Azok a Zsidók akik elfogadták János keresztségét, elismerték azt, hogy olyanok voltak mint a pogányok, és szükséges volt számukra, hogy Isten népévé váljanak bennsőleg (egy elképesztő elismerés, ismerve a pogányok iránt érzett gyűlöletüket). Az emberek a Messiás érkezését várva tértek meg. Tehát János keresztsége valamelyest különbözik a keresztyén bemerítéstől (lásd Ap.csel. 18:25).

- János bizonyságtétele Isten csendes szolgájáról, választottjáról: János 1:26-27 – „Közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, aki utánam jön, és akinek saruja szíját megoldani sem vagyok méltó.” Ebből, és a 33-ik versből megtudjuk: annak ellenére, hogy János Jézus unokatestvére volt, nem ismerte Jézust úgy mint „Eljövendőt,” vagy Messiást, nem tudta ki az, ezért mondja, hogy „közöttetek áll.” Azt is megtudjuk, hogy a nép sem ismerte, sőt a Zsoltár 14 azt mondja, senki nem ismeri és nem keresi. Ugyanúgy mint Jánosnak, amint a 33-ik versben láttuk, minden embernek az Atya a Lélek által kell tegyen bizonyságot ahoz, hogy felismerje Jézust üdvözítőként.

Ennek alátámasztására hallgassuk meg a következő igehelyeket:

- János 8:18 – „Én önmagamról teszek bizonyságot, és bizonyságot tesz rólam az Atya is, aki elküldött engem.” Az Atya tehát bizonyságot tett Jézusról a csodákon keresztül, melyeket gondviselő hatalmával akarata szerint véghez vitt Jézus által, és bizonyságot tesz a Szent Lelken keresztül is, Akit elküldött. Az Atya bizonyságát figyeljük meg pontosan János 5:32 és 36-ban – „Más az, aki bizonyságot tesz énrólam, és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, amellyel rólam tanúskodik.” „Nekem azonban Jánosénál nagyobb bizonyságtételem van. Mert a feladatok, amelyeket az Atya rám bízott, hogy teljesítsem azokat, tehát azok a cselekedetek, amelyeket elvégzek: maguk tesznek bizonyságot arról, hogy engem az Atya küldött el.

- János 15:26-ban ezt találjuk – „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam.”

- A Zsidók 10:14-16 szerint pedig ezt olvassuk: „Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. De bizonyságot tesz nekünk a Szentlélek is, mert ez után az ige után: "Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán", így szól az Úr: "Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom,” idézi a Zsidókhoz írt levél írója az Isten ujjászülő hatalmáról szóló csodálatos szakaszt Jeremiás 31-ik részéből.

Éppen ezeket olvasva értjük meg jobban János bizonyságtételének azt a részét, a 27-ig versben, amikor azt mondja: aki utánam jön, annak saruja szíját sem vagyok méltó megoldani. Ha egy rabszolga köteles volt megoldani urának saruszíját, János egy rabszolgánál is kevesebbnek tartja magát. Talán Pál apostol alázatát hasonlíthatjuk ehez, amint azt az 1Korinthus 3:6-7-ben látjuk: „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.”

J.I. Packer, „Az evangélizáció és Isten szuverenitása” című könyvében azt mondja: „Bár mindig észben kell tartanunk, hogy a mi kötelességünk az üdvösség hirdetése, sosem szabad elfelejtenünk, hogy Isten üdvözíti az embert. Isten viszi az embereket oda, ahol az evangélium hangzik, és Ő juttatja el őket a Krisztusban való hitre. A mi evangélizációs tevékenységünket használja fel e cél érdekében, de az üdvözítő erő nem az eszközben van, hanem az eszközt használó Személy kezében.”